Meglepett és szólásra bírt a tény,
hogy nem éreztem sajgást a szívemen
e verőfényes szerda reggelén.
Pedig kéne, hiszen olyan hirtelen
szaladt el ez az év, a szűk napok,
a hetek, hónapok monoton sora,
hogy most, míg nézem a naptárlapot
– ma ünnepel Dorián,Vilhelmina -,
azon tűnődöm, a negyvenkettő
(osztanám kettővel, az biz’ tetszene)
ad-e, vagy csak ráncaim száma nő,
s ha ad bármit, mit kér érte cserébe?
Mert bár nem fáj – tényleg egy kicsit sem -,
hogy belül és kívül egyre vénülök,
azért én egyre kérdem, keresem:
ennyi az élet? Bejgli, aztán csülök,
karácsonyok, húsvétok garmada,
torták, köszöntők – újra és újra és…
Ha ma az idő fogva tartana,
az lenne nekem remek meglepetés.
7 hozzászólás
Szeretem ezt a stílust (is). Jó vers. És a kérdés, bár régi, mindig idő-szerű. –
És keressük a választ…
(üdv.: Á.E.)
Keressük, keressük… Talán egyszer meg is leljük. Köszönöm, Emil! 🙂
szia Neti!
versed igazi meglepetés…
Boldog szülinapot!!
üdv.
leslie
Köszönöm, Leslie 🙂
Ezzel még magadat is
meglepted e napon,
s kívánok én is
boldog születésnapot!
Remek gondolatok
fonják át a versed.
Gratula!
Ja, most kapcsolok: boldog születésnapot!
Félix, Emil mindkettőtöknek köszönöm 🙂