Agg fám levelén mézharmat pihen,
rajta sok kis rovar édesen piheg.
Alkalmanként a méhem is gyűjti,
a kis bohó buzgósága túlfűti.
Sötét, ízletes, édes, zamatos,
fenyő illatú, biz' nagyon kapatos.
Alatta apró csodák nyújtóznak,
odvas keltikék a fényre vágyódnak.
Alig napsütésben jajgat a szél,
értem és tudom, hogy sok gondtól alél.
Nem sok az amit azért tehetünk,
de azt tegyük meg, s tán vígan élhetünk.