Szavakból vajon szőtt-e már Neked szerelem-fonalat valaki e létben?
A fonallal, mondd, a Te nevedhez más a csillagsorsát kötheti-e félve?
Szeretnél-e valakinek még újra az egyetlene lenni,
két Rád váró karban, ha este fáradtan hazaérsz,
csendesen megpihenni?
Vágysz-e arra még, hogy meglásd önmagad két csillogó szemben,
hogy más terhei is nyomják vállad mostantól már mindörökre?
Vajon hiányzik-e Mellőled két gondoskodó kis kéz,
a ruhádon megpihenő tollpihét ki tovább küldi repülni onnét?
Az igazságért folytatott harcban vajon kell-e Melléd még valaki,
aki büszke Rád azért is, mert látja:
az árral szemben haladva is van erőd a partra kiúszni?
A Te lelkedben, Kedvesem, egy szabad sas lakik, ki vágyik fel az égbe, egészen a csillagokig.
Ha lelked e csillagföldön sorsommal találkozik,
fonaladdal kösd Magadhoz jól,
mert az ég végtelen,
s az örvényben elsodródik…
3 hozzászólás
Nagyon szép kérdések, és gondolatok!Jó volt olvasni!
Szeretettel:Nagy Krisztina
Köszönöm, Kriszta!
Nagyon szép a versed, igen erre vágyunk(vágyom).
ölellek
Panna