Mit nekem…?

Én némi kritikával élnék, mégpedig a formát tekintve, ezen belül is az utolsó szót. Ha nem "lelkemet" henem "lelkem" lenne a zárszó, az utolsó sor szótagszámban közelebb kerülne a második sorhoz, és az ütem jobban ütne a végén fokozva a vers tömörségét, s ezzel a mondanivaló vaskosságát.

Az egyébként tetszik, hogy négy sorral fejezted ki az éteri szférák tagadását. Külön öröm volt felfedezni a hangszimbolikát a versben; szinte minden szó mély hangrendű, a magasak közül csupán a lelkem illetve a vegyesek közül csak a csillagközi van központi helyen, s ezen szavak épp az éteri dolgokat jelölik a műben, s úgy körbeveszik őket a mély hangrendű szavak, mint hajót az óceán. Én ebben azt vélem felfedezni, hogy noha a lírai én tagadja a "csillagközi utat", a tény, hogy ezt mégis versben láthatja viszont az olvasó, azt jelzi, hogy ez a tagadás lényegében sikertelen.