Hogyha fáztam, hozzád bújtam,
Karjaidban megsimultam,
Meleg tested melengetett,
Olyan jó volt így melletted.
Mikor bántam valami kínt,
Tudtam, látod a sötét színt,
Megbeszéltük, átgondoltuk,
És a múltat múltnak hagytuk.
Bármitől, ha örömem volt,
Szívünk mindig együtt dalolt,
Fogtad kezem, könnyen éltünk,
Jövőt is csak így reméltünk.
Most csak a vágy ébred velem,
Nem szívesen nyitom szemem,
Gondolatban Nálad járok,
Kergetve egy régi álmot.
4 hozzászólás
Fájdalmasan szép vers, kedves Erika.
Laca
Kedves Laca! Köszönöm, hogy itt jártál, hogy hagytál nekem pár kedves szót.
Kedves Erika!
Megható a versed, és igen, jó ha valaki fogja a kezünk, együtt könnyebb a jót, a rosszat is elviselnünk. Szépséges.
Szeretettel,
Ida
Kedves Ida! Köszönöm a szavaid. Ennél szebb dolog nem is történhet velünk… Szeretettel Era