Utazom újra. Látod, nekem
a pezsgés hiányzik,
ne múljon el egy nap,
ne ébredjen a másik
céltalanul, ha élhetem.
A változás vidít.
Valahogy így van ezzel más is.
Lehangol az egyhangú ködös szürkeség.
Ma szép idő van,
felhőktől fényfoltos, üde kék
tódul felém az ablakon.
Ha látnád!
Ezek itt a régi otthonom
ősz-deres dombjai…
Szeretném végre elmondani
milyen lelkesen, gondtalan éltem egykor,
megtáltosodva minden új tavasztól…
Tudod, a kert, az ősplatánok
megélednek, ha erre járok,
hangulat, érzések, évszakok, szavak
még megtalálnak
a vörös, gyérlombú fák alatt…
Nézd! A dicsekvést eddig kerültem…
Este, ha emlékeimtől felhevülten
megérkezem, s várnád, hogy meséljek,
ne hívj. Még friss a seb. Ne hívj fel…Kérlek.
2009 novembere
4 hozzászólás
Kedves Ildikó!
Hangulatos versed érdekes összeállítás, csak a végén lett egyszerre szomorú.
De ilyen a élet, el kell fogadnunk. Maradnak bennünk fájó sebek.
Szeretettel: Kata
Ilyen az élet Katalinom.
Üdvözöllek.
Szia!
Nos, szerintem nem csak a vége szomorú, ott bújkál a szomorúság mindenütt a sorok között. Néha a szép emlékekkel karöltve. Van benne egy érzelmi kettősség. Hangulatos és hatásos.
Üdv,
Poppy
U.i.: Szerintem kéne egy-egy vessző a "fényfoltos" ill. a "meséljek" után. Utóbbihoz talán pontosvessző, három pont, de valami hiányzik.
Szia!
Köszönöm a véleményed kedves Poppy, Örülök, hogy itt jártál, valóban igazad van a vesszők ügyében.Javítom
Üdv Ildikó