Ez fájó tény, mellyel szembe kell néznem:
egy negatív érzés fojtja meg lényem.
Bízom, hogy benned jó benyomást hagyok,
ám folyton rettegek: túl kevés vagyok!
Egy váratlan percben tán eltaszítasz,
s életedből végleg kitakarítasz.
Ellenem dolgozik önbecsülésem,
ami talán nincs is: már rég nem érzem.
Józan eszem súgja: derűs jövő hív,
de a szép máz alatt minden negatív.
4 hozzászólás
Kedves Tamás !
Nagyszerű ez a vers,régebbről ismerős ezaz érzés.
Deeeeeeeeeeee!!!!!!!!!!
Soha ne add fel.
Szeretettel: Zsu
Kedves Zsu!
Az utóbbi időben nagyon sokszor éreztem így, talán alaptalanul is.
Legyen szó szerelemről vagy barátságról, bizonyos emberek olyan könnyedén radíroznak ki másokat az életükből, mintha nem is történt volna semmi. Könnyen kialakulhat az az érzés, hogy minden szép dolog értéktelen és csak illúzió. Persze nincs mindig így, és neked van igazad: nem szabad feladni. 🙂
Köszönöm, hogy írtál.
Üdv. Tamás
Kedves Tamás, látom ismét írsz és megjött az ihlet. Ismerős ennek a versnek a hangulata és a gondolataid is, amik folyamatosan ott zakatolnak benned. Mi lenne, ha nem arra koncentrálódnál, hogy kevés vagy bármihez is? Nem ismerem a mai – mostani – helyzetedet, de azt hiszem, hogy a sok megpróbáltatás ellenére pozitívan kell látni a jövőt. És ne mondd, hogy én könnyen beszélek. A címben benne van minden. Jobbakat, pozitívat, találd meg az utad! Üdv. Szilvi
Kedves Szilvi, nekem az írás mindig egyfajta terápia volt:az érzések és gondolatok, amiket senkivel nem tudtam megbeszélni, a versekben találtak a helyet és utána valamennyire mindig megkönnyebbültem. Elismerem, sosem voltam egy túl pozitív ember, nem hittem magamban eléggé, akkor sem, amikor nagyon fontos lett volna. Vannak természetesen boldog és önfeledt pillanataim is, de olyankor ritkán ragadok tollat. És igen, ez is egy hiba, mert a jó dolgokat sokszor észrevétlenül hagyom elmenni magam mellett és csak akkor kapok a fejemhez, mikor már elmúltak. De ez van, én már nehezen változom meg. Köszönöm szépen, hogy írtál nekem.
Üdv. : Tamás.