Olykor – olykor úgy érzed, hogy erőtlen vagy,
Téged a gond s a baj nyugodni nem hagy,
Néha – néha úgy érzed, összenyom az a nagy teher,
Ami vállaidon nyugszik,
Néha – néha úgy érzed, nincs a földön olyan ember,
Aki sorsodban osztozik.
Sokszor csattant rajtad az élet ostora,
Sokszor ragadt reád a megtett út pora,
Néha – néha úgy érzed, hogy feladnád az egészet,
Ami miatt fáj a szíved,
Néha – néha úgy érzed – nem igazságos az élet,
Hisz ő elveszi mindened.
Ám a világ bármily mostoha is veled,
A célt, s a megtett utat el ne feledd!
Néha-néha
Szerző: Titusz
3 hozzászólás
Fel a fejjel öreg harcos, mert “Hős harc az élet és megélni szép,
Ha hozzáedzik tüzes szív-kohók
Ifjú vitézlők lengeteg szívét “,
ilyen fiatalon mi ez a világfájdalom ?Több fiatalos tüzet és optimizmust a verseidbe, az élet csak azt ad meg neked, amit kérni tudsz tőle.Üdv.haver.
Nagyon elkaptad ezt a hangulatot, átéreztem az egészet, mert sokszor érzem én is igy, hogy csak velem “gonosz és igazságtalan” az élet, másokkal pedig jó és könyörületes, de aztán rájövök, hogy nem….másokkal talán sokkal igazságtalanabb mint velem, csak ezt néha elfelejti az ember. Az utolsó mondat nagyon tetszik, megjegyzem…
Meghatódva olvastam versedet. Annyira átéltem, hogy szinte kijöttek könnyeim. Érzelmeid, érzéseid hasonlóak az enyémmel, mintha tükörbe néztem volna. Jó tudni, hogy másnak is vannak hasonló gondolatai. …de hát senki nem igérte, hogy könnyű lesz…az Élet.
köszönöm,eszkimo.