Nyelvem

Ó, drága, magyar nyelv!
Nincs semmilyen elv,
Ami mentén
Hűtlen lennék hozzád.
Otthonom ez az ország,
Eledelem anyanyelvem,
S hazámból kivetve
Sem adnám fel soha,
Hisz’ nyelvem lelkem otthona.
Testem kerülhet bárhova,
Mindig magyar maradok.
Anyanyelvemen zengnek
Édesen a dalok,
Anyanyelvemen jár az óra
És megy az idő,
S ha kutakodom,
Számtalan kivétel jön elő.

És van még százezernyi dolog,
Amiért jó, hogy magyar vagyok.
Nyelvünket birtokolni sokat jelent.
Nem számít, hogy a ranglétrán
Fölül vagyok vagy lent,
Hanem a nyelv iránti alázat.
Ahogy vándorol át rajtunk
A sok hosszú század,
Nyelvünk egyre csiszolódik,
Helyenként ragyog.
Bár vannak ócska ragok,
Oda nem illő igekötők,
Játszhatunk számos játékot,
Vidám nyelvtörőt.

Csodálatos szavaink vannak,
Mindent hűen kifejeznek.
S mert nyelvében él a nemzet,
Kit sorsa ide nemzett,
Meg kell becsülnie
A szép magyar nyelvet.
Meg kell tanulnia szabályait,
Hogy élvezni tudja
Sokszínűségét, bájait.
Hogy értse, mi mindent jelent
A vár, az öl, az él,
S ha valaki hozzá beszél,
Értse a nyelvi finomságokat,
És tudjon kacagni,
A szófordulatokon,
Ha kedve netán lelohadt.

Ó, drága, magyar nyelv!
Mennyi érzést
Ki lehet fejezni általad!
Csak éppen jó leírni,
Mert a szó elszáll,
De az írás megmarad.

Nincs semmi, ami miatt
Hűtlen lennék hozzád.
Otthonom Európa közepén:
Magyarország.