Olyan az élet,
Mint egy vadvízi folyó:
A víz tombol,
Hánykódik a hajó.
Az én hajóm is ilyen,
Halad a vad vízen,
Hol köt ki, hol áll meg,
Nem tudja senki sem.
Egy-egy nagy akadály
Elállja utamat,
Át kell jutnom rajta,
Mert a hajó halad.
Előfordul az is,
Hogy nem sikerül,
Megpróbálom újra,
Akármibe kerül.
Összecsapnak a hullámok,
A jeges víz húsomba mar,
A fájdalom csak megerősít,
Itt is átjutok hamar.
Sikerek, kudarcok,
Harc az elemekkel!
Egyszer fent, máskor lent,
Soha nem adom fel!
Nehéz a harc, tét: az élet!
Meddig bírom? Nem tudom!
Egyszer biztos belebukom,
De a vadvizet akarom!
4 hozzászólás
Kedves Erzsébet!
Az élet egy örökös harc, sokszor nyerünk, sokszor vesztünk. Sokan vannak, akik kerülik a harcot, inkább lemondanak, de úgy látom, te harcos vagy.
Tetszett a versed.
Üdv: harcsa
Kedves Irma!
(Írd meg, melyik nevedet kedveled, hogy aszt használjuk megszólításnak!)
Nagyon tetszik versed, amely az erődet mutatja, aki nem fél az élet viharaitól, a gondokat megoldja, s nem siránkozik az elmúlt rosszak fölött.
Igen, nagyon jó, ha valaki azt mondja magáról: "Soha nem adom fel!" – Remek!
Szeretettel: Kata
Kedves harcsa!
Igen, én soha nem adom fel, akkor sem, ha elfáradok, ha mások már rég feladták volna.
Ilyennek neveltek a szüleim, és ezért nagyon hálás vagyok nekik. Ezért is!
Köszönöm a dicséretet! Erzsi
Kedves Kata!
Inkább Erzsi vagyok, de az Irma is jó!
Igen, én megtanultam harcolni, muszáj volt, ha valamit el akartam érni.
A szüleimtől olyan útravalót kaptam, amilyet kevesen. Ez nagy kincs!
Örülök, hogy tetszik! Erzsi