Szétszóródott az összes üveggolyó,
csillag, fény, csillag-tűz, szeplők az égen.
Este.
Valaki kiált egy nevet a nyílegyenes utcán,
„Akárki!”, tömlöcben vagyok, falak, tetők…
cserepek.
Lassan eszmélek magamra: létezem?
Létezem! Osztódom és elhalok, darabjaim,
szikláról morzsolt cserepek, morzsák,
építőkövek.
Reggel még építettem, este már zúztam:
bedőlt tőlem fa, kő és érckapu.
Nékem van determinált ősöm, de
nincs célom, determinált.
Vagyok, mint minden relatív fogalom,
állandótlan változó, képlettag.
Sokaság vagyok, sáska ereje, hangya szorgalma,
kullancs.
Alkotni pusztítok, hiszem, forgatnom
kell a Világot.
De csak a Világ holttestét pörgetem.
Hammurapi vagyok, Arkhimedész,
Teller Ede. Hitler vagyok és Teréz anya,
Mindenki vagyok, futó program rejtett,
végzetes hibákkal, Dosztojevszkij és Shakespeare,
Don Juan és York ezredes.
Órákban mérhető életem
percekké faragom, s amíg lehet
önnönmagam gyarapítom.
Bekebelezek: aligátor, cápa,
amőba, Pac-Man. Mind én vagyok.
Én vagyok az olajfolt a kék tengeren,
a csiszolt sarokvas, beton a fűben,
aszfalttal öntött vasmunkás.
Én vagyok az e=mc2 és a
Romlás Virága, a backslash és
a Windows 7, a Fat Boy és az
F-16. Én vagyok a ledőlő WTC
építője és rombolója. Önmagam
ellensége vagyok, és barátom ellensége.
Túlléptem magamon. Mózeskosárba
tettem lelkem, s elhajóztam az
Andromédán túlra.
Már nem is azt nézem, ami „itt” van,
nem bírom nézni, fel nem foghatom.
Az „ott”-ot akarom látni, mit szintén fel nem foghatok,
mit soha meg nem érthetek, hová soha el nem juthatok.
Csücsülök erodálódó Ararátom tetején, nézem az eget,
s szárnyak híján várom a fulladást.
1 hozzászólás
"Vagyok, mint minden relatív fogalom,
állandótlan változó, képlettag."
Örülök, hogy olvashattalak újra, mély gondolatokat filozófikus hangnemben tolmácsolod…gratulálok Davey!:)