Faág szegénység
levélsiralom
hósipka árnyék
elhagyott házfalon
pókháló játék.
A világot magamba
fogadom
szem vagyok
átlátok hegyeken
sétálok ősökkel
taposott utakon.
Földanya könnyével
osztozom.
Testem pupilla
tágul szüntelen
lelkem irisz
rezzenéstelen
és ha a fájdalom
fényei szemhéjat
lezárnak
verseim a vásznak
vetítnek az égre
rózsaszín csodákat.
3 hozzászólás
Ez gyönyörű… de ugye nem gondolod komolyan, hogy le akarod zárni a szemhéjad? Olyan sok a látnivaló még …
Nagyon művészi. Grat! Mindenki öregszik… lassan… én is a 16 évemmel… már csak idősebb leszek :)! üdv
Na látod kedves “Öreg Szem” ! Mennyi gyönyörűség, mennyi jó van ebben az életben! Akinek szerencséje van az öregszik, sőt megöregszik és mégis tud rózsaszín csodákat vetíteni az égre. És életének bármely idejében – öregen is – képes élni az életét. Tud sírni, szeretni, örülni nevetni, érzi a szél suhanását, illatok illanását, és képes leírni a gondolatait, verseit, amik talán csak neki szépek de úgy is nagy-nagy gyönyörűséget jelentenek . Nekem elhiheted, én már csak tudomszeretettel fefo!