Hosszúak és kútmélyek a hallgatások,
pedig lelkemnek legmélyére ások,
míg keresem tudás és értés gyökerét.
Tíz körmömmel tépem, szaggatom a csendet,
hogy a miértek csírájára leljek,
hiszen elmém naponta hullik szerteszét.
A tegnapok igaza mára csupa por,
mire megélném, a holnap elsodor,
és a hajnalok mindig kétségre kelnek.
Fogytán bennem a várás és a türelem,
s a csöndekből egy kérdés nyüszít szüntelen:
van válasz, mit egyszer a mában lelek meg?
13 hozzászólás
Ami a világ igazát illeti, az valóban folyvást változik, egyszerűen lehetetlen utolérni. Önmarcangoló, szép elmélkedésedért elismerésem!:)
Üdv: Colhicum
Nagyon köszönöm, kedves Colhicum!
Gondolataid az enyémek is, s azt hiszem, minden filozofálgató emberé is. Az eddig elolvasott írásaid közül ez tetszett leginkább nekem:-))
Örülök, hogy tetszett, köszönöm! 🙂 Neti
Kedves Netelka! Gyönyörű vers! Sodor magával végig! Gratulálok!:)
Örülök, hogy tetszett, kedves sleepwell, köszönöm 🙂
Kedves Netelka!
Nem indoklom miért, de nagyon tetszett. Szép.
Ági
Az emberi elme mindig keres, kutat, ezt te nagyon szépen írtad meg, kedves Netelka!
Szeretettel gratulálok: oroszlán
Köszönöm szépen nektek!
Nagyon szép! 🙂
Köszönöm szépen!
Nekem is tetszett, nagyon.
K
Örülök, kedves Kati és köszönöm 🙂
Erika