A felhőkön átszűrt fény remeg,
a nyár lett a védtelen gyerek,
kit akár egy enyhe szél legyőz:
indiánnak öltözött az ősz.
Belülről még néha fűtöget,
hogy szerettem ősz-etűdöket,
de színei közt az arca lárva,
átbillent melankóliába.
Egy zugot keresnék magamnak,
ablakok helyett vakablak,
a verseket magamra hagytam,
szavak ülnek, elolvasatlan.
Belül lennék, de kint rekedtem,
valahogy már elérhetetlen
lett a hang, de bárcsak értene
a szomorú, sordino-zene.
Benne él minden rémületben,
maradna olyan fésületlen
és áradó, mint rég! Benne él
minden fájdalomban. Pengeél
választja el a pillanatot
a szinte semmitől. Úgy adott,
hogy közben szinte azt sem értem,
miért érzek most elvetélten,
ősz-sejtekből majd megteremtem,
nem lesz távol, elérhetetlen,
s az elkopott, megfakult dián
nyár lesz az ősz is. Indián.
10 hozzászólás
Kedves Andrea!
Csodálatos versedben benne van egy fájdalmasan szép zene, ami az elmúlásról szól.
Szeretettel gratulálok: Ica
´de színei közt az arca lárva,
átbillent melankóliába´
Elismerésem:sailor
Kedves Andrea!
Egyszerűen odavagyok a rímeidtől!!!
Persze, a teljes vers egy csoda! Nagyon örülök, hogy ismét olvashattam Tőled!
Üdv: Gyömbér
Amennyiszer csak olvasom, mindannyiszor nem tudok vele betelni. Élmény. Köszönöm!
Sel
Gyönyörű szép őszt festettél elénk, kedves Andrea. Tele megkapó képekkel és érzelmekkel.
Élmény volt olvasni. (meg is tettem, vagy fél tucatszor)
Üdv. Ida
Látom, hogy ez az őszi melankolikus hangulat csodaszép dolgokat tud kicsalni az emberek lelkéből. Nagyon szép, ráadásul rímes elmélkedés. Üdv. szeretettel: István
Tudod, amott már írtam: gyönyörű lett a versed kedves Andrea!
szeretettel olvastalak: Zsu
Szia Szkít! 🙂
Koldusszegény lennék, ha nem olvashatnám verseid, ha nem merülhetnék élvezettel bennük. Köszönettel tartozom a Sorsnak, hogy kacifántos utamba sodort Téged (és nem csak Téged). 🙂
Olyan gyönyörűen írsz, hogy nem lehet betelni vele. Zsibbadást érzek és valamiféle megmagyarázhatatlan teljességet, amit ritkán szoktam tapasztalni. Soraid kárpótolnak sok-sok elvesztett szépségért, ezt köszönöm, de azt is, hogy olvashatlak. Kivételes öröm, pótolhatatlan erő, és mindkettőre szükségem van, mint a levegőre.
Írj, mert életre serkent minden sorod még akkor is, ha nem túl vidám az összhangzat.
Szeretettel: Kankalin
Olvasási kényszerem örökké üldözni fog! 🙂
Kedves Andrea!
Régi versed ez, de most olvastam, és köszönöm, ezt az ajándékodat is.
Szeretettel, Inda.