Már nem számolom a hetekké gyűrődő,
fölém magasodó hallgatag napokat,
a hűtlen szavak néma menekülése
minden rímet papírhajóvá hajtogat.
Elúsznak tőlem vagy vad örvénybe vesznek
e lélekemésztő, gyönge lélekvesztők,
míg rabló sirályok rikoltoznak partra
vetett, vérző verskezdeményeim fölött.
2 hozzászólás
Szia Netelka! 🙂
Képeid időtlenek, a napok nem azok. A lélekvesztők mindig léteztek. A kérdés az, hogy miként lehetünk úrrá rajtuk. Te föléjük emelkedtél verseddel.
Ha jól sejtem, így adtad ki magadból azt az "egyebet". 🙂
Nagyon tetszett, mert "gőzleeresztésnek" könyveltem el soraid mindazok mellett, hogy költő mivoltod továbbra is mélyen tisztelem. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Igaz, igaz, ez a sokadik versem az ihletetlen állapotról 🙂 Nagyon köszönöm kedves soraid 🙂
Erika