R. M. Rilke: Übung am Klavier
Der Sommer summt. Der Nachmittag macht müde;
sie atmete verwirrt ihr frisches Kleid
und legte in die triftige Etüde
die Ungeduld nach einer Wirklichkeit,
die kommen konnte: morgen, heute abend -,
die vielleicht da war, die man nur verbarg;
und vor den Fenstern, hoch und alles habend,
empfand sie plötzlich den verwöhnten Park.
Da brach sie ab; schaute hinaus, verschränkte
die Hände; wünschte sich ein langes Buch –
und schob auf einmal den Jasmingeruch
erzürnt zurück. Sie fand, dass er sie kränkte. |
R. M. Rilke: Zongoraetüd
Nyár döngicsélt. Elfáradt délutánra;
beszívta ruhája friss illatát,
és zavarát ölte a gyakorlásba,
vágyát egyfajta valóság iránt,
úgy várta már: holnap, vagy ma este -,
tán itt is volt már, ámde rejtve még;
az ablak előtt, gazdaként kilesve,
észlelte parkján a kényeztetést.
Abbahagyta; kinézett, a karja
összefonva; vastag könyvet akart –
s magától a jázmin-illatot hamar,
bőszen tolta el. Úgy vélte, zaklatja.
(fordította: Tauber Ferenc) |
2 hozzászólás
“zavarát ölte a gyakorlásba,
vágyát egyfajta valóság iránt,”
Szeretettel: Rita 🙂
Köszönöm, Rita!