egyedül bandukolt a kihalt sivár úton,
együtt léptünk be egy ismeretlen boltba
ahol az életünk feküdt, kiterítve a pulton.
Valamiért bejöttem, de nem tudtam miért
csak néztem körül a színtelen, üres falakon,
egyiken mintha valami megmozdult volna
mintha volna ott valaki, ott az ismert utakon.
Egy kisfiú sír, egy kopott fa bölcsőben
egyedül van egy hatalmas hideg szobába,
se apja, se anyja, csak idegen emberek
senki sem veszi őt fel, a szerető karjába.
A másik falon, ott egy mezítlábas gyerek
kislibákat terelt a Holt Tisza füves partján,
kezében egy pálca, a derekán egy madzag
ütések nyoma látszott, mind a két karján.
Egy másik falon egy pelyhes arcú fiatal
de a két szeme már száz évesnek látszott,
minden éjszaka egy pékségben dolgozik
reggelenként haza friss kenyeret hozott.
Megfordulva ránéztem a következő falra
oltárnál két ember, majdnem még gyerek,
egymásnak most ketten örök esküt adnak
de lassan elhalványul a kép körül a keret.
Ott lenn a sarokban, oly távol a hazától
két idős ember ült ott egy kerti kis padon,
egymás kezét fogva, úgy nézték a kis kertet
amelyet szép lassan, visszafoglal a vadon.
Kiléptem a boltból és felnéztem az ajtó feletti táblára
kíváncsi voltam, mi lehet ennek az üzletnek a neve,
várnom kellet, mert valamitől homályos lett a szemem
Azt írta ott a táblán: A régen elfeledt emlékek üzlete.