Emlékek ezreit őrizem magamban.
Ujjam végében érintések hevét,
két tenyerem közt egy-egy éjszakát.
Lépteim nyomán, a por verte úton
keresztutak fái integetnek át.
Hajamban megbújnak copfos éveim,
pántlikát köt bele egy ifjúkori nyár,
tudatom legmélyén nem várt válaszok,
s pár kérdés még megtorpanva áll.
Szememben tükörfény szemeket vigyázok,
mélybarna íriszem elrejt téged is.
Ajkamon feldereng néhány elfeledett csók,
s képzeletem néha messze-messze visz.
Mosolyok ívébe simítom az arcom,
neveket dajkálok a homlokom mögött.
Ha futott is szívem szerte a világba,
megbékélt végre, s hazaköltözött.
2006. november 2.
4 hozzászólás
Kedves Netelka
Nagyon szép a versed.Soraidban, lefutott a gyermekkor, a jelen, és az igazi menedék, ahova az ember jó szívvel tér- az otthon.
Nagyon tetszett, főleg az utolsó két sor.
Szeretettel:Nagy Krisztina
Kedves Krisztina, nagyon köszönöm!
Nagyon szép vers, meghitt, magávalragadó! Gratulálok!:)
Kedves Sleepwell, azt hiszem, nem lehetek elég hálás a figyelmedért. Köszönöm!
Neti