Kezembe veszem hasadozott,
moly rágta élet-vitorlám,
s remény fonalát fűzve létem tűjébe,
szivárványodból csent foltokkal,
igyekszem szépen megfoltozni.
Szín-foltos vitorlám, ha elkészül,
neki feszítem vad szelek hátának,
s utamba többé nem állhatnak,
sem égig érő, tomboló hullámok,
sem magába hulló szélcsend foltok;
mert feléd hajtanak az álmok,
a szabadságot áhító vágyak,
ködös idők síkjára száműzve,
eddigi létezésem hideg magányát,
hisz' reményem fonalán új fény csillant!
8 hozzászólás
Szép vers!Csak csillanjon az a fény:)
Gratulálok hozzá!
Szeretettel olvastam:Pityu
Kedves Pityu!
Örülök, hogy olvasgatsz nálam! : )
Szeretettel: Tünde
Szia Tünde!
Szép a versed címe. A versed is tetszik.
Szeretettel: Ági
Drága Ági!
Még a nyári, jobb korszakomból való… : )
Szeretettel láttalak: Tünde
Drága Tünde!
Fantasztikusan jól szőtted versedben a remény fonalát!
Nagyon tetszett!
szeretettel-panka
Drága Panka!
Igyekeztem már valami vidámabb írást kitenni, hátha jobban olvasgatnak nálam…
Most épp keresem a fonal végét!
Szeretettel ölellek: Tünde
Kedves Tünde!
A remény az ami sok esetben segít tovább, és tovább lépni. Csillanjon is mindig fel egy aprócska fény!
Marietta
Köszönöm kedves Marietta!
Szeretettel láttalak: Tünde