(a szeptemberi történések ihlették)
Repül a nehéz kő,
pördül a magasban,
vele pörgök
és inog a föld alattam.
Hol koppan vajon,
s én minek ütközöm?
Repül a nehéz kő,
nem marad kő kövön.
Sodrás koptat,
vagy árral szemben úszom.
Bankom rablásában
én vagyok a túszom.
Szikra villan,
de oltja a hullám,
s a benyújtott számla
túlmutat a nullán.
Fizessen, főnök!
Tartozik egy léttel,
amit egy vad ménes
végre megelégel.
Szikra pattan fel,
lángol az éjjel,
repül a nehéz kő,
törik szerte-széjjel.
Darabos kavicslét,
felszedett utca.
Patáink süppednek
az ingatag homokba'.
Raksz-e le új utat,
felfelé… álmot?
Vagy csak a repülő
köveket látod?
6 hozzászólás
Remek, különösen a befejezés. Nem szokványos dühvers, amiket eddig a témában olvastam.
Kösz szépen, mindenki másként látja az akkori eseményeket, és nem akartam közönséges, profán szónoklatként írni róla.
Tetszik a vers, a befejező két kérdés az, ami igazán elmélyíti.
Kösz szépen, és igazad van, az a két kérdés kellett oda, mert különben kicsit szétszórt maradt volna, és végül ez a két kérdés konkretizálta a tartalmát, és hogy mit is akarok valójában kifejezni a verssel.
nagyon tetszett, főleg, hogy az utolsó versszak elválasztotta az egészet a szokásos acsargástól és egy teljesen higgadt emberi nézetbe helyezte.
örülök, hogy olvashattam.
Kösz szépen, hogy így látod, politikamentesen próbáltam mégis véleményt alkotni az esemény/ek/ről.