Egy szép tavaszi napon
Rózsabokor növekszik a talajon,
S bár először csak egy kis levél,
Nagy bokor lesz belőle, ne félj!
Telik-múlik az idő,
A kis bokor pedig csak nő.
Jöhet közbe jégeső,
Nem törik meg ő.
S ha egy bimbó mégis lecsüggedne,
Tovább fejlődik, nem törődik vele.
Hisz egyik bimbó után jön egy másik,
Mely sokkal szívósabb, mint bármelyik.
S a Rózsa csak nő és nő,
Míg nem lesz óriás Ő.
S ha a célját elérte,
Kivirágzik, gondolván: ezért megérte.
Állta a sarat, s magasra tört,
Mással nem törődve csak nőtt.
Nem csüggedt le egy bimbó kárán,
Elérte célját mindez árán.
Messze-messze látszódott szépsége,
Csakhogy itt még nincs vége…
Virágai nemsokára elhervadnak,
A száraz ágak egyedül maradnak.
Közel az Ősz, vége a szépnek,
Vége a jónak, a célnak is vége.
Lassan hasztalan gazzá válik,
Kiszárad, a levele leválik…
Itt az Ősz, s majd a Tél,
A Rózsabokor elmúlt rég…
Szép volt, erős, s céltudatos,
Mégis most egy év után halott…
Mindaz, mit elért életében,
Egy pillanat alatt semmivé lett.
Hiába a küzdelem, hiába minden,
Hiába a szó, ha nincs már Rózsa sem…
4 hozzászólás
Tetszett a versed.
Ha a rózsáról szól, akkor talán nincs vége, tavasszal meg kel metszeni és újra szép lesz.
Ha viszont a szerelemről szól, akkor nagyobb a baj.
Üdv: József
Szia!
Ugyanazt mondanám és gondolom mint Szemi. Bár az elmúlás ketegoriába tetted. Tetszett a versed. Gratulálok!
Barátsággal Panka!
Köszönöm. Igazából az élet múlását próbáltam szimbolizálni a rózsa képével, de talán nem sikerült kellőképpen.
Hát, igen. Hasonlóan, mint az előttem szólók. A rózsa, az bizony nem egynyári növény. Ápolni kell, ha kell a széltől is óvni.., aztán majd lesz valahogy! A gondolatod szép!