Sejtszinten te vagy énnekem a forrás,
én kis szobád falán vagyok az árnyék;
jó az átültetés – mondja az Órás –,
így álmodtam meg, jöhet a színjáték.
Szabadon egymásba lihegik lelkük
–általuk él rózsakehely világom –,
dalom harsogja magasságos tervük,
mialatt táncot ropnak a szikrákon,
amelyek szív alól szívként pattannak.
Hiszen le is út, fel is út, teremtés,
mert egyszer sem izzad meg abban a Nap,
hogy minden perce bölcsőben nevetés.
Megálmodtam, s tapintható az ige,
a koponyák helye nem befejezés.
6 hozzászólás
Bizony nem befejezés…most sem csalódtam, öröm olvasni Téged, mert itt tart gondolkodásra késztet, költészeted egyedi.
Gratulálok : Zsu
Kedves Zsu!
Köszönöm szépen szavaidat!
Szép hetet!
Szia, én azt se bántam volna, ha hosszabbra szabod, mindig szívesen olvasok Tőled! Üdvözlettel: én
Köszönöm! 🙂
Egyszer hátha lesz belőle egy szonett-koszorú.
Üdvözletem!
Szia eferesz! 🙂
Bár nem merted bevállalni a kategóriát, de úgy látom, a fertőzés talán téged is elért. 🙂
Annyi mindent mondanék, de most nem teszem, csak élvezem a verset. Ha belekóstoltál, örökre érezni fogod az ízét, és egyre többet akarsz majd belőle, mert vonz. 🙂
Tapasztalatból mondom ezt. 🙂
Örülök versednek. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
El is felejtettem bevállalni, na de sebaj, majd legközelebb.
🙂
Bizony, hogy vonz, és ha a kedved később úgy tartja, akkor szeretettel várom a mondanivalót is.
Köszönöm, hogy örülsz a versnek, és azt is köszönöm – főleg ezt –, hogy olvastad.
Üdvözletem!