A boldogságról álmodó szívem,
Nem talál rá a gyengéd szerelem.
Fél nem leli meg, mire rég vágyik,
A boldogság az reá ajtót nem nyit.
Csendes remény-álmát szőtte szívem,
Egyszer talán, rátalál a szerelem.
Az idő, hogy halad jobban látom,
Mindez csupán remény, csalfa álom!
Látnom kell már, hogy rosszkor születtem,
A száguldó idő, az kegyetlen,
Szenvedő szívem társát nem leli,
Kezem nem fogja meg többé senki.
Tárt karomba nem simul az a Vágy,
Ami bennem is igaz Társára vár,
Mégis egyre csak arról álmodom,
Tán megvalósul, mire rég vágyom.
Szemed tengerében is azt lestem,
Meglátom-e mit oly régen kerestem.
Elmerülni benne oly jó lenne,
Szerelmes szívem tenni kezedbe!
Régóta egyre csak arra várok,
Megvalósulnak-e az álmok?
Gyengédségre, szerelemre, csókra…
Vágyok, minden kedves és szép szóra.
Szeretnék utoljára szeretni!
Kéz a kézben simogatást lelni.
A szerelemért, szerelmet kapni,
És ezért mindent oda is adni!
Szívem, bármit megadna érte,
Ha még utoljára révbe érne.
A sorstól még egyszer azt remélem,
Hogy még boldog leszek, azt megérem.
Nézz hát a szívedbe, nézz a szemembe,
Tedd drága finom kezed, kezembe!
Tudsz-e, látsz-e még kis reményt, bármit,
Mire szívem oly régen vágyik!
Eszem tudja, hogy sorsom ez nekem,
Reménytelen e nagy szerelem.
Mégis titkon azt remélem,
Nem így múlik el majd az életem.
Ha egyszer szíved szabaddá válna,
S még élek, kérlek, ne légy gyáva,
Hívj, s magányos szívem hozzád repül,
Tán szívünk a bánattól megmenekül.