Fogantam valahol
lettem kihordva
parányi gomb
akasztva
cérna horogra.
Föld vajúdás
terpeszállás kényszer.
Köldökzsinórom
magamnak rágtam
széjjel és a testet
amit akkor ott
magamnak kaptam
cipeltem százezer
alakban.
Voltam kincs amit
anyák sarokba
sírva keresnek
voltam megtalált
öltöztem elveszettnek
láttam magam
közel és
éreztem mennyire
messze van a távol
az istenek imákban
hirdetett igazától.
Voltam szerető akit
bezártak lüktető
véredény sodrásba
voltam hitszegő
simultam valaki
másba és az
éveim ahogy
szaladtak ütköztem
valaha könnyedén
átmászott
falaknak.
Most az vagyok
aki akkor
voltam csak a
testet gyakoroltam
festeni mindig
valami másra
voltam annyinak
álmodott vagy
gyűlölt tükre
lettem önmagam
hasonmása.
7 hozzászólás
Nagyon kiforrt összegzés, az önmagunkkal való, életutunkkal szembeni elégedetlenség megfogalmazását érzem. Ki nem tette fel magának még ezeket a kérdéseket? Legfeljebb nem ilyen kiváló formában.
Ez nagyon jó!!!!!!! Löktet az egész, és ilyen jól szavakba önteni az emberi létet… gratulálok!!
Köszönöm nektek az értékelést és kívánok Boldog Újévet.
“löktet” helyett “lüktet”. :)))
Remek sorok.
…ha nem is jelzem mindig, azért még olvaslak… itt is, ott is…
nagyon jó, tömör és lényegretörő, nyers megfogalmazás, szeretem ezt a stílust, nagyon jóra sikeredett