Háromból kettő az úté,
fél a feltámadásé,
fél az Úré.
Többet magamból nem adhatok.
* * *
Ellibbent a vasfüggöny a színpadról,
mögötte halálba torzult merev fejek.
Megjárták a poklokat,
s azt hitték retúrjegyet vettek,
de ott maradtak.
* * *
Karanténban vasrudak mögött
az állatok arról álmodnak,
bárcsak verné őket a gazdájuk;
s megkapják az újabb
injekciókat.
* * *
Hatost dobtál
egyes helyett.
Csak Isten áll ember felett.
Egy körből kimaradsz.
* * *
A szám kényszeredetten zárva.
Csak erőszak szül erőszakot.
Ebédkor fehér lerágott csontot kapok,
bilétámon nem tüntetik fel nevem.
Bőröm még mindig fáj az izzó fém nyomától,
számzár került ajtómra, s ablakomra.
A kódot forró vassal a hátamba égették,
és bőrszínű bilincset csatoltak alkaromra.
* * *
Arcomra fény vetült.
Eljöttél hozzám.
Én kellettem neked…
levetettem ruhám.
2 hozzászólás
Nagyon jó vers! 🙂
Versed olyan, mint apró értékes gondolat foszlányok…Nagyon tetszett!
Szeretettel:Nagy Krisztina