Szellő

Több mindenki is eszembejut róla, aféle viszonlyag szabad asszociációs módon, mint egy álomban… például: Beszökött, és tréfás Szellő – Ady, Párisban járt az Ősz. Azt súgta: Halál! Függöny libbenő – Poe, A Holló. De ez csak az eleje, és csak az én agyam fura kapcsolásai.
Innentől kezdve valami egész különleges hangulata van, halálközeli, persze, hiszen arról szól, de mindamellett ott van az a kivételes szemléletmód, ami a halál előtti tisztánlátás pillanata… ez persze nincs benne konkrétan a versedben, ez valahol az utolsó egy-két sorban kezdődik. Talán írj egy másik verset is, ennek a továbbgondolásaként, kezdődhetne ennek az utolsó versszakával, vagy másképp, nem is tudom… szerintem ott kell legyen benned. Nem mintha ez a vers hiányos lenne, úgy értem, önmagában egész, de olyan érzésem támad, hogy ennek egy téma szerinti kötetben lenne a helye, vagy legalább valahol két másik, szorosan ehhez kapcsolódó vers között, ha érted, mire gondolok.
Üdv
Zsázsa