Haldoklók szava festeget
Eget, elhagyatott erdőt,
Felette hiúság hempereg
Szentelt pecsétfoltos felhőn.
Madár zuhan le az égből,
Dögvész járja végső táncát,
Misét tart egy tiszta végről,
Férgeihez már-már hálás.
Haldoklók könnye szendereg
Egy elkeseredett szellőn,
Öröm félénk fénye dereng
Lustán az átkozott lejtőn.
Két alak fecseg a létről,
Nyüszítenek még a sánták,
Inkább hátrálnak a fénytől,
Bennük őrült mosoly járkál.
Haldoklók fénye remegve
Morzsolja a nyers erőt,
Mely illúziókat teremt,
Borul ránk örök szemfedő.
1 hozzászólás
A versed érdekes,bennem világvége érzetet keltett.Kicsit szokatlan egy szép fiatal lány
tollából halálról,elmúlásról olvasni.Azért szép a versed,és elgondolkoztató,szeretnék tőled a szeretetről,ifjúságod zászlóiról,daloló világról,jóságról is olvasni.
Szeretettel :santiago.