Álom szülte sóhaj, egy szemrebbenés,
lecsüngő ajkak, kínos szenvedés,
sóvárgó vágyak a kéjnek teraszán,
epedő percek szívünk tavaszán.
Fájó lelkem emészti a magány,
fürkésző tekintetet kerülő zsivány,
rongyos koldus, aki egy csókra vár,
sántító eb, melyet üldöz a Tatár!
Ez a szerelem, csupa kéj és kín,
lángoló szívemet elfojtja a gin,
elnyom az álom, fáradtan ébredek,
hajnalban újra utánad epedek!