Vas láncokkal csüngök
Percein a mának,
Elszaggatnám láncaim,
Hogy ne legyek többé
Terhe a világnak.
Legnagyobb örömben is
Hű társam a bánat,
Eggyé válnék vele,
Hogy ne legyek többé
Terhe a világnak.
Szétfeszítik szívem
Az elhallgatott vágyak,
Kiírtanám mindet,
Hogy ne legyek többé
Terhe a világnak.
Átnéznek rajtam
S pokolba kívánnak,
Magamtól is mennék,
Hogy ne legyek többé
Terhe a világnak.
2006. szeptember 6.
5 hozzászólás
Szia!
Megleptél ezzel a verseddel. Ez ugyanis már tényleg Te vagy. Nagyon-nagyon jó vers! Ritkán dicsérek verseket, de ez tényleg jó. Érezni, hogy tényleg “megszenvedted” írás közben. Ennél rosszabbakat már nem szabad írnod. Magasra tetted önnönmagad elé a mércét, s ez jó. Gratulálok és köszönöm, hogy olvashattam.
Üdv! Tamás
Szia!
örülök, hogy ennyire tetszett és még mindig köszönöm, hogy olvasod a verseim:)
Nagyon jó vers ,szépen kidolgoztad a sorokat .és öszintén, ez a vers egy kicsit másabb mint a többi :sokkal érettebb, kifejezöbb ,csak igy tovább.
hát nem az összes többinél kifejezőbb és érettebb de jópárnál:) Köszönöm a hozzászólást
nagyon tetszik a versed