A derengő fényben köd fedi a tájat,
s a porcukros fák alatt téged várlak
Majd megfagyok, süvít a szél,
De míg felém tartasz, enyhül a tél
Téli délután
Egy fáradt nasugár kél útjára
Ablakunk jégvirágját beragyogja
Kéz a kézben ülünk, nézzük egymást
Jó így veled, nem is várok mást
Téli este
Ropog a tűz, forró tea illatoz,
S míg kint hull a hó, odavonsz magadhoz
Jég uralja a várost, ma van a leghidegebb
De míg átölelsz, szívem nem fagy meg!
3 hozzászólás
Kedves Zsuzsa!
Nagyon kedves téli napot festettél meg költeményedben.
Örülök, hogy megtaláltalak!
Szeretettel: Kata
szia!
Kellemes, érzelmes sorok! Különösen jó a a vers képét meghatározó kettőség, a tél komorsága és az azt ellesúlyozó vágy, reménykedés és a társ közelléte!
üdv
leslie
Sziasztok!
Köszönöm a kedves sorokat, örülök, h tetszik nektek a versem!
Kata! Biztos csak elírtad a megszólítást…:))
Üdv:
Erika