Ügyes madár többet nem vár elrepül, mert tudja már,
hogy a hideg vele nem lesz, az neki nem kegyelmez,
s a kedve majd jó lesz újra ha kivirul a szép napocska,
de a varjak fellázadnak a hideggel szembeszállnak,
megszeretik, híresztelik, s a többi madarat nevetik,
hóban, sárban, dagonyában, üresjáratos kabátban.
Repülhetnek, mert már szabadok, tudják már, a tél fent kavarog.
Bár hideg van és minden sivár, a varjú sereg boldog vidám,
de a tavasz a telet elfeledi, pocsolyává szeleteli, hogy gyenge veréb
vissza szálljon alvó medve meg kimásszon, s a fák hogy ihassanak
s a látszat világ vígan szalad, de a varjak még egybe gyűlnek,
s a szép télről beszélnek.
Hol a hópihe táncát járva ráesik a kis csizmámra.
Felnézek és mit látok egy varjat ki rám kiáltott.
Kár, kár, kár, elúszott a téli bál, véget ért a varjú nyár.
4 hozzászólás
Kedves Attila
Nagyon tetszett a versed.A madarak szemszögéből festetted le a telet, ami egyébként a kedvenc évszakom.Jó volt olvasni!
Szeretettel:Nagy Krisztina
Szia, a versedben az tetszik a legjobban, hogy olyan dallamos. Könnyeden lehet olvasni!
Szép téli hangulatot idéztél meg, s a nyár melegét is elhoztad, 🙂
Gratulálok Attila!:)
Nagyon szép! 🙂