Bár fényes,
de már nem melegít a napsugár.
fénye fáj,
vakít, elkápráztatja szemem…
pont úgy, mint te kedvesem
hazug szavakkal, be nem váltott ígéretekkel
játszottál velem, mint szél a levelekkel…
most bennük térdig járva
bóklászok
várva a szigorú telet,
havat-felejtést, mi mindent betemet.
Télre várva
Szerző: Gyömbér
19 hozzászólás
Kedves Gyömbér! A Tél is hoz szépséget, reményt, s van ott is Napfény…mi adhat ugyanolyan meleget, ezt kívánom Teneked:)
Nagyon szép vers, picit szomorkás – de ez adja az értékét, mintahogy a Tél is szomorkás, mégis a szikrázó hófehérségével sziveket melenget.
Nagyon szép -immáron poénoktól mentesen- Egyet értek sleepwell-el, miszerint a tél tele van szépségekkel!
Tetszik 🙂
Köszönöm kedves sleepwell és Boer! Tudom, hogy a tél szép…ezért (is) várom…:)
tényleg kegyetlenek vagyunk a téllel!
Írhatnánk, hogy a kegyetlen tavasz megöli a tisztán szűzfehér telet, rátelepszik a maga virágokkal, méhekkel, madaraktól zajos nyughatatlanságával!
és valamennyire igazunk is lehet… épp annyira, mint amikro azt írjuk, hogy ősszel meghal egy kicsit a világ… vagy tavasszal támad éép fel..
.. ez megint gondolat ébresztő volt!
(hogy bennem ilyeneket… bocsánat érte, de értem az eredeti szándékot is)
üdv,
zsolt
Azt hiszem, hogy nem jó jelzőt választottam a télnek.
Amikor a verset írtam megjelent előttem gyermekkorom téli erdeje, amit befedett a fehér hó…eltakarva a rothadó avart, az emberek által eldobott szemetet, a köveket és a gödröket…és minden hófehér volt és csillogott….tavaszra eltűnt alóla a szemét, és belepte az erdőt a fű, a keltikék, az ibolya, a gólyhír…és nyoma sem maradt az őszi "szemétnek"…:)
Biztos illetlen, de ide biggyesztettem pár soros versem a Tél bácsiról és Tavasz néniről
– szeretettel:
Tavasz a Téllel szeretkezett,
lopva ágyfehérből, mindtöbb helyet
Hűvös komor hóleplekre
Virágnyi Ruháit teregette
Virágmosolyt a Tél csókolt,
A Főldet is ellepő porhó volt…
Köszönöm!:)
és…
Áldott állapotba került a Tavasz,
majd szült rügyeket, madárdalt, hóvirágot,
A Tél boldogságában sírt,
könnyei felolvasztották a fagyott világot.
Kedves Gyömbér! Ez a vers nagyon szép, helyén van minden, úgy jó, ahogy van, a szomorúság műfaja ilyen, mindent szürkének, hidegnek lát az ember,…csak felvidításképpen írtam, hogy a Télben is vár Rád a fény, mert szép a hófehérsége, s megannyi meglepetése, mit ad nekünk, s hogy ne bánkódj…:) Biztos vagyok benne, hogy ezt Te is tudod, csak mikor e sorokat írtad a szomorúság fogta a tollad. Mintahogy nekem is szokta elég gyakran : )
Mégegyszer szívből gratulálok!
(és Zsoltnak is gratula, mert nagyon jó versikét firkantott ide Neked:)
sleepwell olyan kedves vagy, köszönöm! 🙂
és…
S forrósággal jött a nyár
– az illatos felhők bűvkörében – kitárta ablakát,
a Nap is vidáman futkosott az ég kék tengerében
s szerelemről csacsogtak a piciny kis madárkák…
…azok a drága madárkák…:)
Gyömbér!
Csak csatlakozni tudok
az előttem szólókhoz!
Gratula!
Szia!
Szép verset írtál, igen, a tél mindent betemet, ezzel hozza az új reményt.
Szeretettel: Rozália
Szia Gyömbér!
Jó ez a vers, de nekem inkább rólad szólónak tűnt, mintsem a télről. Amikor a lelkünkben is tél van, jótékonyan beborító feledéssel.
Tetszett!
Hanga
Kedves Hanga! Így igaz…köszönöm, hogy olvastad!
Ne izgulj Gyömbér, jön már a tavasz…. csak nehogy az is hazudjon!
Ha már a tavasz is hazudik, megette a fene…
Szia!
Versed olvasva, valóban sokkal személyesebbnek hat, mint a napsugár vagy egy erdő leírása, versbe fogalmazása. Szavakkal és képekkel készül a legszebb vers is, a hazugságok is, az ígéretek is. Nem mindegy ki mire használja őket. Te itt most is jóra, és szépre használtad.
Üdv.
Köszönöm arthur!