Eljött már többször hozzám a tenger rég,
s a világúr is gyakran meglátogat,
messzi álmokról suttognak a holdak,
s a vén horizontok megismernek még…
Máskor fényes ködök szállnak alá rám,
s mintha mindenki úszna a lencsében
amiért eladtam elsőségemet…
Végül meglátom a Titkos ajtót, vár.
Ezen az ajtón mindig ki – be járnak
másik világok lényei dalolva,
tán csak álmodom de hasonlítanak,
valakire kit innen ismertem rég.
Teliholdkor furcsán énekelnek ők,
egykor létezettek, s mindig létezők…
6 hozzászólás
Titokzatossága, sejtelmessége fogott meg, tetszett.
Kedves András!
"Ezen az ajtón mindig ki – be járnak
másik világok lényei dalolva,
tán csak álmodom de hasonlítanak,"
Elismerésem!
Üdv:sailor
Kedves András!
Tetszik a Titkos ajtó c. elmélkedésed. Szerintem nyugodtan betehetnéd a szonettek közé.
Már korábban is észrevettem, hogy a szonettjeidet a címe szerinti helyekre, s nem a szonettek
közé teszed fel. Akarattal, vagy azért, mert nem vetted észre, hogy van ezeknek külön helye is?
Szép versedhez gratulálok: Kata
Köszönöm mindenkinek!
Jól van ez így kedves Kata!
Üdv András
Kedves András!
Szinte hallom titkos ajtódon ki be járók dalát….
"Teliholdkor furcsán énekelnek ők,
egykor létezettek, s mindig létezők…"
Örülök, hogy olvashattam versed!
Gratulálok szeretettel!
Kedves András!
Ilyenek vagyunk, mindig létezők!
🙂
Szeretettel: Szabolcs