az nem csak a fájó testrészt bünteti,
a test érzi az első fájdalmat
de lelki fájdalom, azt gyorsan követi.
Testi fájdalmad egyszer el mullnak
de sérülésed sokáig házhoz köt,
a „jó barátaid” mind elhagynak
és a magány téged mély gödörbe lök.
A rossz látásomra hivatkozva
kezdtem el írni e rövid kis verset,
a winterthuri magyar bálban láttam
a sors még kegyetlenebbül is verhet.
Már lassan beletörődünk abba,
hogy minden évben kevesebben vagyunk,
egy valaki hiányzik a bálból
mi mindig valakit magára hagyunk.
Úgy esti tizenegy óra felé
ismerős arcot láttam az ajtóban,
ő volt, ki egész este hiányzott
az Gyula barátom volt ott valóban.
Behívtam, szótanul odaült mellém
kérdésemre választ sem tudott adni,
szemei a könnyektől csillogtak
nem tudott rajtuk tovább uralkodni.
Poharam teletöltöttem borral
a teli pohár bort kezébe nyomtam,
Egészséget, – és jobb kedvet néked, –
vele poharam össze koccintottam.
A pohár bort egyből fenékig kiitta
rám nézett és halkan könnyezve mondta:
Tónikám, azzal nincs nekem bajom
legalább nejemnek, fele annyi volna.
Ott a szabadság előtti estén
jó barátokkal volt tele a házunk,
de amikor betegen haza hoztam
aki eljött, csak egyedül a lányunk.
Feleségem öt hónapja beteg
féloldalas bénán, ágyhoz van kötve,
már régen egy látogatónk sem volt
a társaságból ki lettünk mi lökve.
Gyulának e szomorú szavaira
eszembe jutott az a fájó valóság,
a barátság sok embernek ma már
életében a legnagyobb hazugság.
„Jó barátod” csak addig van neked
amíg te egy mozgó ép ember maradsz,
de amikor betegséged ágyhoz köt
a „jó barátság” csak egy pár hétig tart.
Nem szabad azt nekünk sohasem feledni
mozgáskorlátozott, de Ő még nem halott,
de ha az életben mi mindig csak kerüljük
akkor idővel mi magunk leszünk a gyilkosok
2 hozzászólás
Kedves Tóni!
Engem lehangol a versed. Főleg az utolsó két versszak. Az utolsó előtti versszak
tapasztalatom szerint gyakran igaz, bár eddig még lekopogom nem a saját bőrömön
tapasztaltam. A beteg emberektől félnek.Talán azért, hogy a saját lelküket kíméljék a fájdalomtól. Tény kín nézni egy fekvő beteget , főleg ha családtag és semmit nem lehet érte tenni. Nagyon- nagyon felkavaró vers. Remélem a feleséged rendbe jön, vagyis az állapota
javulni fog.
Üdv: Ági
Kedves Ági!
A szélütést Tóth Gyula isnerösöm felesége kapta, és ő fekszik már öt hónapja az ágyban, és a versben az ő szavaival írtam. Az első két versszakot megírtam a bál előtt, a tübbit a bál után. Engem csak azért fogott meg annyira, mert én az én kis bajomon kezdtem a versben siránkozni, amikor késébb halottam, hogy a sors sokkal keményebben is tud valaki büntetni. De az igaz és valóság, ha hosszabb ideig nem tudsz kimozdulni otthonrol, nem tudsz valamilyen okból a társadalmi életben jelen lenni, mint én is, hogy nem tudtam a verseket olvasni és hozzászólni, akkor idővel a kutya sem néz rád, és mindenki elfeled. Ez egy olyan, mint meghalni folytatásokben, darabokban.
Köszönöm, hogy írtál, és
üdv Tóni