Tudni illik, hogy mi illik

Ebédeltem a kislányommal,
vagy három éves lehetett.
Szépen fogd a kanalat! Mondtam.
Ő csak huncutul nevetett.
Kicsim, ne pancsolj a levesbe,
Ez nem disznóól, ez lakás!
És ne könyökölj az asztalon,
az csak a kocsmában szokás.

Néhány nap elteltével újra
ketten ültünk az asztalnál.
A házunk mellett, a szomszédban,
már régóta egy kocsma áll.
Viki az ételt csak turkálta,
homlokán gondfelhő honolt.
Láttam, valami nagyon bántja,
és néhány perc múlva így szólt:

-Apu! Vigyél át a kocsmába!-
S mosoly bujkált kis pofiján.
-Tán nem ízlik, amit anyu főz?-
Kérdeztem én kicsit bután.
-Ízlik, ízlik, de más a gondom.
Anyu nagyon jól tud főzni.
Viszont a kocsmában sokkal jobb,
mert ott lehet könyökölni!-