Tűnődés

Lágy hajnali hangok vágy-szava éled,
– csitulva rebben a benti magány –
Elfeledett álmok úsznak az égen,
Meg-meglebbennek a szélben a fák.

Éj fénytöredéke lelkemhez lépve,
– egy ablakon túli furcsa világ –
Tűz-oltalom lángját híven követve,
Szó-szárnyaimmal az égre kiált.

Szilaj szikraesőként hull a földre,
– ikon-arcom óvja hazug tükör –
Elveszett immár a testnek reménye,
Mit rejtett egykor a kapzsi idő.

Hajdani gondolat árnya ha kínoz;
– sólyomként röppenek el tegnapok –
Homlokomon mit vak sors keze árkolt,
Csendesül végleg a bölcs nyugalom.