Egy sínpár futott a végtelenbe,
rajta ócska vagonok gurultak,
kihalt állomásokon át, s egyre
csak kattogott a múló idő.
Kiért zokognak az út menti fák?
Ki hagyta ott lába nyomát,
hol nem járt senki még?
Ki szólt hangtalan képeken,
s játszott könnyező zenét?
Az álom vonat most állomáshoz ér,
a padlón kemény léptek koppannak,
küszöbén megállt az emlékszagú este
körülnézett, az ismerőst kereste,
ki barátja volt, most csak egy idegen.
Hóvá tűntek a színek,
régi képeken hervadó virágok,
a váza is törött, kidobnám, de minek,
hisz a karcos üveg, még visszaveri,
a lenyugvó Nap halvány sugarát,
hogy a távolba felsejlő álmok,
bennem nyugovóra térjenek.
Az ócska vagonok újra indulnak,
kihalt állomásokon át,
s mellettem ül a fáradt idő.
15 hozzászólás
Sodort magával a végtelenbe a versed. Szinte egy levegővétellel olvastam el.
Gratulálok kedves harcsa.
Noémi
Lehet, bajban lennék ha meg kellene indokolnom, miért, de nagyon tetszik.
Gratulálok. a
Kedves harcsa!
Megleptél ezzel a verssel, nem azért mert nem szoktam meg, hogy jó verseket írsz, de erre nem nagyon találok szavakat…
Hatalmas gratulációm !
szeretettel, mint mindig: Zsu és a mosoly 🙂
Szia harcsa!
Szomorú, méghozzá nagyon. Viszont nem áll meg a vonat! Halad, még akkor is, ha fáradt az idő. (Megjegyzem, a fáradt időnek megvannak a maga előnyei, u.i. nem tud rohanni…)
És amíg halad a vonat, addig lesznek állomások közel sem biztos, hogy mind kihalt.
Szép ez a vers.
Grat. Gyömbér
Kedves Harcsa!
Nekem is nagyon tetszik a versed; egészen magával ragadott a hangulata… van benne valami egészen mély érzés, ami úgymond "visz magával", mint olvasót…
Szeretettel: barackvirág
Kedves Harcsa!
Egyszerűen nem találok szavakat. Gyönyörű képeid annyi mindent elmondanak mély érzésvilágodról. Különös hangulatot teremtettél. Köszönöm!!!
Szeretettel gratulálok: Ica
Kedves Harcsa!
Csak kóstolgatom a szavaid, és nagyon ízlenek.. Mélyen szomorú-szép, és meglehetősen pesszimista is. ( Mondjuk egyikkel sem leptél meg! 🙂 )
Igaza van Gyömbérnek, messze még a végállomás, próbáld néha az alkony helyett a felkelő Nap fényeiben is érezni a tájat!
A legjobbakat Neked: Cyan
Végig bent tartott a versed ebben az utazós világban, még ha érzésem szerint legalább három, talán négy fizikai síkon is vittél. Időben azért van fenntartásom, a múlt időből, jelen időbe váltasz a vers közepén, majd vissza múlt időbe, aztán a feltételes móddal kiveszel az időből, és utána vissza jelen időbe… az tetszik, hogy így zárod (illetve nem 🙂 ) a verset, ez is okozhatja, hogy tovább történik bennem. Tetszett.
aLéb
Milyen távolba merengő kép, telve mozgással, mégis valóban egy "emlékszagú este", amely időkön át kíséri az olvasót, aki akaratlanul is veled megy, s viszi saját utazásainak puttonyát.
Nagyon megfogott a versed, hihetetlen erővel hatott bennem, és nagyon szeretettem, mindannak ellenére, hogy fájó képeket villantott fel.
Elismerésem versedért.
pipacs 🙂
Kedves Noémi, Antonius, Susanne, Gyömbér, Barackvirág, Oroszlán, Cyankalla, aLéb, és Pirospipacs!
Mindenkinek nagyon köszönöm, hogy olvasta, és örülök ha tetszett.
Üdv: harcsa
"emlékszagú este" nagyon tetszett a versed!
szeretettel-panka
Kedves Panka!
Köszönöm.
Örültem neked.
Üdv: harcsa
kedves Icu!
Hát ez nagyon szépen összefogott kifejező vers… gratulálok..
"Kiért zokognak az út menti fák?
Ki hagyta ott lába nyomát,
hol nem járt senki még?
Ki szólt hangtalan képeken,
s játszott könnyező zenét?"
nagyon ott vannak a gondolatok, kérdések.. a múló idő..
szeretettel ölellek
Anikó
Kedves Anikó!
Bár, József vagyok, nem Icus, de azért örülök a kedves szavaidnak.
Köszönöm, hogy olvastad.
Üdv: harcsa
Kedves Harcsa!
Szépen írsz utazásunkról, állomásokról egy életet átölelő idősíkon át…
Gratulálok, Judit