Valaki elment közülünk,
s magával vitte rímbe szőtt szavait.
Látni, ahogy odafentről, mint
fénylő csillag, ránk kacsint.
Ajkán új dalok születnek,
sosem hallott, égi dallamok;
„Ne sírjatok értem – mondja –
higgyétek el, jól vagyok.”
„Enyém a Föld és az Ég,
a Nap és a tengerek,
nekem nyílik minden mosoly,
rám hasonlít az összes kisgyerek.
Én vagyok a szél, mi fut a fák közt,
a gyertyalángban én lobbanok,
vagyok a csönd két szó között –
higgyétek el, remekül vagyok.
Magam vagyok a vers, a költemény,
mondatvégi pont, akár három,
ne sírjatok értem, hisz jól vagyok,
épp a kiadómat várom.”
Valaki elment közülünk,
örökül hagyva ránk néhányszáz mondatot.
Itt hagyta fényét, mint ki nem hunyó fáklya.
Mert ő a Nap, a Hold és fölöttünk a csillagok.
8 hozzászólás
oh… csodálatos emléket állitottál.
Szerettem a költészetét.
Szebb emléket nem is állíthattál volna! Grat!
Köszönöm szépen.
Nagyon szép emlékezés, gratulálok!
Gy.
Köszönöm, kedves Gyömbér!
Nagyon szép megemlékezés, ügyesen teleszőve személyes pontokkal.
Poppy
Köszönöm, kedves Poppy.