Igen, kincsem, egyszer megöl engem is az élet.
Mert ez a rend. De nincs mitől félned,
hisz ott leszek bőröd pórusában,
álmod éjszakai sóhajában,
a szünetben két szívverés között,
ott leszek akkor is, ha máshova költözök’.
Veled veszek majd lélegzetet,
és belőlem nő ki a két kezed,
velem indul új útra a lábad,
bárhol is legyél, én otthon leszek nálad.
És szememmel látod a hajnal fényeit,
alkonyatkor az én hangom andalít,
és ha bántanak, arcodon majd az én könnyem pereg…
Hogy el ne veszíthess, rég elrejtettelek.
Igen, kincsem, az élet egyszer engem is megöl.
5 hozzászólás
Szép, egyszerű, költői válasz…Üdv.: Zsuzsa
Netelka!
Ez húsba vágott és nagyon tetszett!!!
Mindkettőtöknek nagyon köszönöm!
Hűűűűűű! Ez, nagyon jó!!!!
Köszönöm szépen!