Majdan ötven évvel később,
ha már mind őszek, agár-soványak,
kiábrándultak s cinikusan
szőrszálhasogatók leszünk,
szeretném látni
egyetlen napig azon embereket,
kik azt hirdették mell-döngetve,
közöm volt hozzájuk.
Az embert s benne a süllyedő várost
szemlélni a hömpölygő Duna mentén.
Egyetlen miccenő,
elrévedt pillantás elegendő volna csupán,
hogy értsem s tudjam,
hogy mit becsült, mire vitte
az egyes “átlag”, mit őrzött meg,
vagy hogy mit adott át
a cyber-digitális hippi-nomádoknak?!
Vajon lesz-e akkor még érdemben
kultúra s tudomány
demagóg s propaganda nélkül?!
Sovány talányvigasz.
Néma, mégis tanúskodó tanú lennék,
Gyúgyó a sok kis Tomoceusz Katatiki között.
Pusztán hagyott érzékelés
a benső lélek labirintus-útvesztőiben.
Úgy tűnik, most félvad vadbarom-barbárok
kora divatozik,
luxusálmokat dédelgető, fél-hülye
babonákkal agymosást csinál a bulvármédia.
Az abszurd vicc az egészben,
hogy az ember mindig saját korának
alamuszi, tunya, birka foglya!
Hogy éltünk-e egy adott században,
arra tán` a kutya sem emlékezik.
Körvonalakat is elemésztő ködökben
álldogál a jövőképtelenség,
akárcsak jómagunk,
s – ha szerencséje van
“egyes híreseknek”, néhány tőről metszett,
hitvány lexikon-adattal
a legserényebb, elvhű irodalomtörténész
is lekenyerezhetően elégedett lehet!
Míg a rejtett Anonymusok tovább halódnak,
felejtődnek semmivé lett kéziratlapok romjain.
Száz év múltán már régen nem leszünk,
s bármennyire is akarnánk,
hogy egy-egy “hagyaték”, mint afféle
méltó életmű híven fennmaradjon,
ügyvédek s közjegyzők kicsinyes,
elsinkófált anyagiaskodása megfoszthatja
az alkotói egyént javainak méltó megőrzésétől!
1 hozzászólás
“Vajon lesz-e akkor még érdemben
kultúra s tudomány?”
Jó kérdés. Egy-két ember, aki olvassa a gondolataink, talán emlékezik majd ránk. Egyébként akkor már nem mindegy? Most kellene figyelni, élni, szeretni, tenni, adni, mert holnap talán már késő.
Szeretette: Rita 🙂