Vannak, akik

Van, aki le- és lehajol.
Mindenhol, akár – s valahol.
Felveszi az elejtett pénzt.
Megnézd!

Vagy hajol – istene előtt,
ki adja hozzá az erőt?
Lehajol s eszi a földet
Többet!

Lehajol – a Dicsőeknek,
előttük: így tisztelegnek
…
Mindnek.

"Fájdalmas a lehajolás."
"Ámde kell! Újra és tovább!"
Ugyanígy te is lehajolj.
Ajaj!

Van, aki le- és lehajol
más pedig hátára pakol.
Rengeteg oly súlyos málhát!
Vedd át.

Van, aki le- és lehajol.
És korbács húsába hatol
és ő tűr némán és szótlan,
jól van?

Van, aki kiegyenesed'.
Úgy mint a kinyújtott kezed.
Bizony ám, fel-egy-en-es-ed'.
Érted?

Mert hisz a lehajlongása –
istene nem, nem kívánja.
Helyette dúló orkánon
is …
álljon.
(És én is tőle ugyanezt
várom.)

Ne hajolj – szilárdan csak állj.
Akkor is, midőn jár halál.
Dicsérnek a Dicsők. A Dicsők…

Kik ők?

A lehajtottak –
és visszahajlók?

A málhát vedd kezedbe
és soha meg ne nehezze.
Hátadról bátran vessed le,

s gyere!

A korbács. hatol húsodba.
Ez neki ősrégi dolga,
te viszont fogd és törd ketté.

Néggyé.

Nyolccá.

Mindenhol, akár- s valahol
az ember bizony lehajol.
De aztán feláll s megy odább.

Tovább.

Csodáld.