a méreg, a düh míly keserű,
fejem felett egy nagy keselyű,
nem jön arcomra fény, derü.
Kínok barázdái arcomon,
sűrű fehér festék hajamon,
már minden rezdülés fájdalom,
tudom, már tovább nem akarom.
Hagyd, hogy elinduljak utamon,
elgondolkodhassak múltamon,
ami szép volt magammal viszem,
nem lesz nagy a batyum, azt hiszem.
Miért jutottunk el idáig,
miért nem szeretjük már egymást?
a kérdésekre hol a válasz?
a rosszból semmit sose vállalsz.
Minden ami gond, csak az enyém,
nem nyújtasz segítő kezet felém,
belefáradtam, elballagok,
veled élni már nem akarok.
5 hozzászólás
Kedves Györgyi!
Szívbúl gratulálok, sajnos át tudom érezni azt, amiről írtál!
MIndenestre nagyon tetszik!
Szeretettel,
Zsolt
Szia!
Ez fájdalmas, de ahogyan leírtad, az szép. Gratulálok: Colhicum
Valóban, megerősítem az előttem szólók véleményét. Szép és szomorú.
Köszönöm 🙂
Kedves Györgyi!
Őszinte és fájdalmas sorok. Nagyon tetszett a vers! Gratulálok!
Üdv: Délibáb