Súlyos felhőkből szakadt le a hó,
s ébredező szavaim óvón belepte.
Gondolat született, versnek való –
most éjszemű varjak köröznek felette.
Csattog a csőrük, szemükben éhség,
kíméletlenül zuhant szívükre a tél.
Kopasz ágak közt prédára lesnek,
a hófehér, konok csend ínséget ígér.
Gyertek csak, gyertek, gyilkos madarak,
magamból szakítok, hogyha enni kértek.
Elfordulok, míg véremből isztok,
csak hagyjátok élni lelkemben a verset!
2005. december 27.
6 hozzászólás
nagyon jó verseket írsz, amolyan kedvemre valókat, ez is tetszik, mert jók a képek és jó a hangulatmegragadás, gratulálok!
Köszönöm, örülök a véleményednek!
Nagyon jó,tetszik a gondolat meneted,és nagyon jok a verseid .
Köszönöm szépen. Örülök a véleményednek 🙂
Nagyon erős a kép, amit ide festettél, nincs aki ne látná maga előtt….s jó volt megélni egy kicsit ezt a drámát, ezeket a furcsa képeket. Köszönöm.
H.
Köszönöm, kedves Hayal!