Verset írni csak úgy…

Verset írni csak úgy lehet,
ha nyakon ragadod a titkot,
megzabolázod szívedet,
és mersz hazudni néha itt-ott.
Haragszik rád a nagyvilág?
Meredélyeden hit a mellvéd,
és rímeid, a banditák
akiktől józanságod megvéd.
Verset írni csak úgy szabad,
ha költőséged nem csak érzed,
és úgy mutatod meg magad,
hogy meg se hallják döngő lépted.
Azok, akikre ráfigyelsz,
mindenkoron viszontfigyelnek,
ám amikor gyávul a mersz
jelet tudsz adni minden jelnek.
Ne kezdj versbe, ha torz a hit,
vagy gyűlölet mozgatja tollad,
és a Parnasszus csúcsait
szeretnéd elnevezni rólad.
Verset ne írj, csak, hogyha majd
őszintén tárul ki a lelked,
és a szenvedést meg a bajt
legalább egyszer átölelted.
Belülről épüljön a hit,
s templomodban te légy az oltár,
mindig annak írd vágyait,
aki most vagy, nem az, ki voltál.
Ne felejtsd azt: gyakran akad
olyan, aki elvekbe kerget,
soha ne írd meg önmagad,
amikor másról szól a helyzet.
Készülj fel arra, hogy a rend
felkent papjai hívni fognak,
lehet csábító bár a fent,
téged alul lássanak jobbnak.
Verset írni csak úgy szabad,
ha megvan benned a merészség,
s ha a hatalom megtagad
akkor sem tántorít a kétség.
Soha ne számíts arra, hogy
a műveidért megdicsérnek,
ahhoz, hogy dúsulj, gazdagodj,
nagy ára van mindig a bérnek.
Akard, hogy hallják hangodat,
merthogy a nép szólal meg véled.
Hajnal légy, soha alkonyat,
mindenkié a tehetséged.
Figyelj arra, hogy értsenek,
a közöny jege gyorsan olvad
akkor, ha vállalt érdemed
szerint napfénnyel ír a tollad.
Verset írni csak úgy lehet,
ha nem maradsz önmagad rabja.
És ha olvassák versedet,
amelynek talán egy darabja
valakinek új gondolat,
nem szertefoszló irka-firka.
Versed forrás lesz, s torkolat,
még ha nem tudják is, ki írta.