Ha a lelkem szellő volna
Orkánként a Földön tombolna
Elsöpörne minden hegyet
Mindent, ami Hozzád vezet.
Ha a lelkem vízcsepp volna
Óceánba egybefolyna
Éltet adna minden lénynek
Fiatalnak és a vénnek.
Nem hinnék a szent beszédnek
Eltűnnék és sosem keresnétek
S elvinném a bánat hegyét
Kisírnám a szép nagy szemét.
Nem látnék se jót se rosszat
Megmaradnék más koroknak
Utat törnék messzi tájba
S nem gondolnék a halálra.
Ha a lelkem szellő volna
Arcodra egy csókot fújna
Elmondaná, mit nem lehet:
Holtomiglan szerettelek!
4 hozzászólás
Annak ellenére, hogy imitt-amott kicsit döccen, szép kis verset hoztál.
Gratulálok. a.
Azt hiszem az utolsó versszak utolsó sora adja a kegyelemdöfést. Nagyon jó verset alkottál….megint 😀
Hugi
Nagyon szép!!Tetszik!
Szia!Szandra:-)
"S elvinném a bánat hegyét
Kisírnám a szép nagy szemét"
Ez a két sor tetszik igazán! Játékosan hangzik, de mégis reális igaz volta van. Mindig is sokra tartottam azokat az írásokat, amik építettek egy várat úgy, hogy nem volt kezük 🙂
Üdv!