A partok árnyán lebben tova a múlt
tőlünk hirtelen, miként a végtelen
zengése, mikor a mindenségre hullt,
ködlő távolok homálya nesztelen,
időtlen száll tova a századokon,
mi át a homályon, csendeken tapos.
S visszanéz a múlt, s látván a partokon,
hogy zsongások szállnak át a harmatos
tájakon. Örök reményül intenek
felé, amikben ott él a szenvedély,
ami a szívekből oda fel remeg
a csendre szült időn, hol remél az éj.
S hívja az éjreményt egyre csak a múlt,
mi szótlanul rögtön utána vonult.
4 hozzászólás
Festői, álomszerű.
Üdv.: Á.E.
Kedves Emil köszönöm szépen olvasásod, s itt jártad!
Üdvözlettel: Zoli
Nagyon szép, jó volt elmélyedni soraidban. Éva
Kedves Éva!
Köszönöm szépen, hogy foglalkoztál írásommal örülvén annak, hogy tudtam egy kis örömet szerezni Neked!
Üdvözlettel köszönve mindent: Zoli