mi múlt-időbe hulltan
hevert valahol arra várva,
hogy hozzá visszatalálva
elővegyem,
földíszíteni vele fakó éléletem.
I. Keszthely
Öregapám kezében
apró gyermek-kezem,
barna szemében mosoly
volt az életem.
Azt hittem, majd átvezet
a keskeny pallón a partra.
De az Isten nem így akarta.
II. Tiszakarád
Csaholt az éjszaka,
sötét utcákon járt a szerelem.
Éjjel jöttél, a fejkendős falu
észre ne vegyen.
Kéz a kézben,
micsoda szégyen,
kiballagtunk a tisza-partra,
s hagytam, hogy mint a folyó vize,
testemet a vágyad magával vigye.
III. Zilah
Mikor Zilahra értem,
kicsordult a könnyem.
A nap arannyal bevont,
egy emlék körbefont,
szemem azt kutatta,
az idő hol hagyta
el azt a szép nyarat,
amiből nem maradt,
csak egy visszatérő álom,
s egy könnycsepp a ruhámon.
4 hozzászólás
Ez nagyon szép! Érezni rajta hogy szívből jött.
Nagyon szép.
Köszi, hogy olvastátok…
Nagyon tetszik, megrendítő, kicsit beleborzongtam. A fejkendős falu kifejezés külön említést érdemel szerintem, nagyon találó. Kár, hogy mi kívülállók az utolsó emléket nem érthetjük.