Testemet s lelkemet te élteted,
akár földet a hűs nyári zápor,
létezésem miattad végtelen
harc, mint a fösvény pénze: kínmámor.
Szívemben úr felhőtlen boldogság,
s mégis, hogy elveszítelek, félek,
fogságban tart e szabadság-rablánc,
s elégek e menny-pokol tüzében.
Elemészt e szerelem vad vágya,
akarlak, miközben menekülnék,
elmémben ellentétfolyam vágtat:
veled s nélküled élnék örökké.
Te vagy a semmi és a mindenség,
s részeg csömörömben folyton innék.
EREDETI ANGOL SZÖVEG:
Sonnet LXXV
by William Shakespeare
So are you to my thoughts as food to life,
Or as sweet-season'd showers areb to the ground;
And for the peace of you I hold such strife
As 'twixt a miser and his wealth is found;
Now proud as an enjoyer and anon
Doubting the filching age will steal his treasure,
Now counting best to be with you alone,
Then better'd that the world may see my pleasure;
Sometime all full with feasting on your sight
And by and by clean starved for a look;
Possessing or pursuing no delight,
Save what is had or must from you be took.
Thus do I pine and surfeit day by day,
Or gluttoning on all, or all away.
1 hozzászólás
Bátorságra vall. A fordítás önmagában véve ügyes vers. Azonban az "Az vagy nekem, mi testnek a kenyér, s tavaszi zápor fűszere a földnek" akkora árnyékot vet rá, hogy -remélem nem veszed a szívedre- nem igazán tud érvényesülni. Mindettől függetlenül szerintem egyáltalán nem volt "haszontalan" erősfeszítés, vagy mégkevésbé "felesleges". Jó egy másik megközelítésből szemlélni ezt a verset. Megkockáztatom: talán egy árnyalatnyival közelebb van az eredeti stílusához, mint a híres fordítás. (Bár ehhez nem értek, csupán megérzés)