Avagy helyes-sírás?
(Kezdőknek, gyakorlatlanoknak ajánlom!)
Olvastam egy írást (nem éppen mostanában), amelynek a témája aránylag még elfogadható lett volna, ha néhol kicsit sántított is, de a helyesírása? Erről nehéz beszélni, ha nem akarom megbántani azt, aki elkövette ezeket a hibákat. Mert nem akarok senkit bántani!
Ezért inkább úgy írhatnám a kritikám címét is, hogy helyes-sírás!
Miért?
Azért, mert az alig egyoldalnyi fogalmazvány hemzsegett a helyesírási hibáktól.
Szegénykét nem akarom megsérteni, mivel az illető fiatal, bár azt hiszem, már középiskolába járhat, ha ugyan jár. De írni (!) szeretne, talán író- vagy költőnek készül. Jól választotta meg írása címét, de a fogalmazását is lerontja a kritikán aluli helyesírása.
Ráadásul annyi önkritikája sem volt, hogy legalább valakinek megmutassa munkáját, mielőtt elküldené oda, ahová nem kellett volna. Mert egy hozzáértő valaki bizonyára figyelmeztette volna, hogy munkáját ilyen állapotában ki se adja a kezéből!
Nem akarom leírni se nevét, se művének címét. Mivel írni szeretne, ebben az esetben magánszorgalomból, vagy segítséget igénybe véve, szorgalmasan gyakorolnia kellene a helyesírás művészetét.
Az egészről az a véleményem, ha valaki az általános iskola első négy osztályáig nem tanulta meg a magyar helyesírás legalapvetőbb szabályait, ha nincs hozzá semmi érzéke, akkor utána már nehéz dolga lesz, ha ki akar tartani az írás mellett.
Arra azért kíváncsi volnék, ma az ilyen ifjú milyen osztályzatot kap olyan dolgozatára, amit én elolvastam?
Azt is jó volna tudni, ki tanította neki a magyar nyelvtant, de annyi biztos, hogy nem lehet rá büszke, mivel inkább kudarcot vallott vele.
A nagy MŰ-ből csak a szavakat szemezgetem, ABC-rendben:
A4-es méretben, 12-es betűmérettel, meg sem haladta az oldalt az egész alkotása, de ha megszámoljuk, hány hiba található benne, akkor bizony szomorú képet kapunk. Nézzük:
afrikában/ szót kis betűvel kezdte!
Allak/ érthetetlen, valószínű Allah helyett írta, de félreérthető, mivel lehetne „alak” is, de a szó ebbe a mondatba nem illett bele.
Anyira/ szó nincs a magyarban. Nyílván annyira helyett írhatta.
Beleszolnia szót / beleszólnia helyett használta. Nem tanulta meg a teljes magyar A-Á-B-C-T!
Bonyolút dolog/ bizony, bonyolult helyett írva, elég bonyolult!
Elötti szó/ előtti helyett!
Formályát/ formáját helyett.
Idultak / indultak helyett (lehet, elütés az egy betű hiánya).
Inditották/ indították helyett. Tán nem volt hosszú í a gépén?
Kellett szótértenie/ szót értenie külön írjuk! (A gép alá is húzta, pirossal!)
Kereztények/ keresztények helyett. Lehet, csak elütés a betűhiány!
kersztes-háborút/ keresztes-háborút (mint előbb).
késöb/ később helyett (ez már nem elütés).
Külömböző/ különböző (aláhúzva pirossal, mégsem javított)!
Maga válassza ki/ a mondatban választja szó illett volna, a gép is aláhúzta pirossal!
Megvégjék/ megvédjék helyett. (Lehet, csak elütés!
Mostmár/ most már helyett!
Mutatakbe/ mutattak be helyett.
Szótértenie/ szót értenie helyett.
Túloráznak/ túlóráznak helyett.
Valojjában/ valójában helyett.
Azt hiszem, a példák magukért beszélnek. Az illető nem ismeri az ékezeteket, az egybeírás-különírás szabályait.
Nem tud különbséget tenni, hol írunk „j” és hol „ly” betűt.
Azt, hogy a tulajdon főneveket nagybetűkkel írjuk: Afrikát, pl. kicsivel írta.
Mit lehet olyan szavakra mondani, mint pl. valojjában, túloráznak, mutatakbe.
Mindez már olyan „bonyolút” dolog, hogy nincs mit ragozni rajta!
Legszomorúbb az egészben, hogy mindezt nem kézírással vetették papírra, hanem számítógéppel írhatták és küldték be egy íróklubba; egy ifjú embertől származik, aki talán írói pályát kíván választani.
Mi a tanulság belőle?
Az, hogy saját írásunkat még akkor is többször olvassuk át, mielőtt elküldjük, ha ismerjük a helyesírás szabályait, mivel mindig előfordulnak elütések, betűcserék, betűhiányok benne. Mivel saját hibáját, általában mindenki nehezebben ismeri fel, mint a másét (emberi gyarlóság!), ezért ha az illető közelében akad egy olyan ismerőse, aki kritikus szemmel hajlandó volna megtekinteni, jobban járna, ha átnézetné vele!
Még a számítógép sem tökéletes, bár sok hibát aláhúz, ezért időnként utána is kell még javítanunk. Csak egy-két példát említenék: mondat közben leírok egy rövidítést, „pl.” „dr.” vagy „stb.” – legtöbbször a gép automatikusan, a pont után nagybetűre vált, s nem is olyan könnyű „rávenni, ráerőszakolni”, hogy a javításunkat fogadja el, néha többször meg kell ismételnünk.
Vagy a gép nem ismeri az „ébreszt” szót. Lám, most nekem is aláhúzta, s ha megnézem, mi nem tetszik benne, helyette a következő javaslattal szolgál: „ébrest”, „ébreszd”, „ébresít”! Nos, ne hagyjuk magunkat félrevezetni! Nem tudom, ki táplálta be a gépbe ezeket a kifejezéseket, mivel akad több is?!
Azt sem fogadja el a gép, ha valakinek a versében a sorok hol nagy, hol kisbetűvel kezdődnek; ott is automatikusan javít. (Persze, ezen a téren még újabb „költőink” is gyakran hibáznak.) Olvastam nem is egy „költeményt”, ahol egy oldalnyi írásban egyetlen egy NAGY BETŰ szerepelt: az első. Máskor még az sem, egyetlen pontot, vagy más írásjelet sem leltem benne. A vers végét sem zárta le valamilyen írásjel. Egyszóval: a versben egyetlen írásjel sem szerepelt, pedig könnyen mondatokra lehetett volna tagolni, s akkor érthető lenne a leírt szöveg!
Ugyanis nemcsak a helyesírás körül lehet hibát találni, de a szép fogalmazás érdekében kerülni kell az egymáshoz közeli szóismétléseket is. Néhány szavunkat, pl. a „van”, és „hogy, stb. szócskát gyakran használjuk beszéd közben is, ahol nem annyira feltűnő, mint egy irodalmi alkotásban. Hála a szép magyar anyanyelvünknek, bő választékot találunk egy-egy fogalomra, tehát el lehet kerülni sok azonos szót, szóismétlést, bőven találunk helyettesítő szavakat.
Bármennyire szeretnénk, minden igyekezetünk ellenére is, maradhat alkotásunkban egy-két apró elírás, de ez már nem olyan nagy bűn, mintha hemzsegnek benne a hibák.
Alaposan lektorált, komoly kiadóknál készült regényekben-kötetekben is marad egy-egy oda nem illő betű, vagy betűhiányos szó, mégis arra kell törekednünk, hogy a kezünkből kiadott irodalmi alkotás hibátlan legyen.
24 hozzászólás
Olyan témát feszegetsz, ami számomra is sarkalatos kérdés. Azt gondolom, aki írásra “vetemedik”, annak kutya kötelessége a helyesírás alapvető szabályait betartani, ha másként nem, úgy, hogy bármilyen módon, de ellenőrizteti az írását, mielőtt a nyilvánosság elé tárja. Engem is roppant mond bőszít, amikor ennek az ellenkezőjét látom.
Ehhez kapcsolódik a “divatból”, látszólagos jópofasággal írók társasága, akik az “emlékszem” szót “emléxem”-nek írják például. Szerintem ez se nem vicces, se nem ötletes – ráadásul a valóban helyesírással küzdök számára kifejezetten romboló.
Köszönöm, hogy helyettem is…
Kedves Kata! Nagyon jó témát hoztál ide! Sajnos, szereztem már itt, az íróklubban is haragost, mert rendszeresen felhívom a figyelmet a helyesírási hibákra. Nem csak azért, mert ez már szakmai ártalom nálam, hanem mert “báncsa” a szememet. Nehéz dolog helyesen írni, – elismerem. De aki írni akar, az olvasson előbb. Sokat. Nagyon sokat. Az olvasottak rögződnek, könnyebbé válik utána az írás. Nem ártana forgatni a Helyeírási szabályzatot sem. Az iskola? Saját bőrömön tapasztalom a nehézségeket. A szomorú az, hogy akinek szántad ezt az írást, nem olvassa el. Ha igen, nyugtázza majd, hogy MÁSOK milyen ostobák. Köszönöm Neked ezt az írást.
Kedves Kata!
Sok hibával találkozom én is. Egyetértek cikked minden szavával. Büszke vagyok a helyesírásomra, ám előfordult, hogy kedves “matyi” író társunk a fejemre koppintott, esetenként igaza volt, de néha helyes volt mindkét forma. Én nem haragudtam meg érte soha. Az ember mindig tanul. Sajnos, valóban nem biztos, hogy célt ér írásod, de legalább megpróbáltad.
Üdv.
Kedves Kata!
Egyrészt igazat kell adnom Neked. Engem is bosszantani szokott, amikor egy irodalmi szöveg hemzseg a helyesírási hibáktól. Döbbentem szoktam látni, hogy “papagály”, “tály”, és nem tudom, hogy sírjak, vagy nevessek. Főleg, hogy a szövegszerkesztő programban van beépített ellenőrző, ami segítene ezen a problémán (ha nem is teljesen, de nagy részben). Szóval megértem a Te felháborodásod is, már bennem is többször bennem volt a téma, hogy erről írni kellene…
Másrészt, szerintem, kicsit erős hangnemet használtál. Akié a kielemzett szöveg volt – véletlenül tudom, ki az illető, és olvastam is az irományt – biztos borzasztóan szégyellné magát, ha ezt olvasná, hogy így “közszemlére téve” elemezzük a hibáit. Én inkább általánosítva fogtam volna hozzá a cikkhez, és a konkrét példák említését is kicsit finomabbra vettem volna.
Még egyszer mondom, álláspontod maximálisan megértem, és én is így érzek. De nem szívesen lennék szegény helyében…
Üdv,
Vel
Kedves Valencia! Engedd meg, hogy én válaszoljak Kata helyett. Nem tudom, kinek az írásáról van szó, de ő volt az, aki közszemlére tette a “művét”. Nekem az a véleményem, hogy mindenkiben legyen annyi tartás, hogy a maximumot akarja, és tiszteli az olvasóit. Ha pongyola fogalmazású, fésületlen szöveget tesznek elém, akkor engem nem tisztelt az “író”. Ezt pedig kikérem magamnak!
Köszönöm Arturnak, hogy elviseli kekeckedésemet. Egyébként a gép nem érzékeli, de van különbség – jelentésben! – a sörörpohár, és sörös pohár, a melegágy és a meleg ágy között.
Én beszélek! Ott a hiba! Söröspohár! Bocsánat!
Most a magam részéről elbizonytalanodtam, mert Velenciát is értem… De az indulatot is megértem, ami esetleg átjött Kata írásán. Az az indulat fűtheti, ami engem ilyen esetekben. Mondjuk, ha egy autószerelő (csak a példa – lehet, hogy rossz példa! – kedvéért) mondjuk a számlára bármit helytelenül ír le, vagy egy butik tetején azt látom, hogy “árú”, így, hosszú “ú”-val, akkor csóválhatom a fejem, hogy enyje… De ha valaki írni szeretne, a költészet, az irodalom területére merészkedik, akkor minimális az az alázat, amivel ezt meg kellene közelíteni. Itt számomra nincs mentség. Főleg olyan hibák esetén, mint a “formályát”‘… Ez szerintem megbocsáthatatlan. Függetlenül attól, hogy 12 éves vagy 72 éppen.
Ettől függetlenül valószínűleg én se mentem volna végig így tételesen a felismerhető hibákon – sokkal inkább a szerzőnek magának mondtam volna el a véleményem. Lehet, hogy nem is túl finoman.
matyi, nagyon egyszerre beszéltünk :))
Kedves Matyi, kedves Netelka, és kedves Kata!
Én is hangsúlyoztam, hogy mennyire bosszantanak az ilyen hibák. Msn-en is igyekszem javítani a felmerülő bakikat, pedig az nem is szépirodalmi alkotás, mégis rászólok a beszélgetőpartnerre, ha elkövet egy “muszály”-t. Le tudok fordulni a székről az ilyen hibák láttán, és olyan dühös tudok lenni, mint Kata a fenti cikkében. Csak megjegyeztem a másik oldalt is, mert nagyon nem lennék szegény X helyében. Ennyi. De mondom még egyszer, hogy osztom a véleményeteket!
Üdv,
Vel
Kedves Velencia, Netelka, Matyi, Artúr!
Ne haragudjatok érte, ha egybe foglalom a válashzomat.
Mindnyájatoknak köszönöm, hogy elolvastátok kirohanásomat a hibáktól hemzsegő irományokkal kapcsolatban.
Egyszerre válaszolok mindnyájatoknak. Örülök, hogy legalább egy kis vihart kavart a kritikám, bár el kell ismernem, hogy félve tettem közzé a véleményemet, sőt, jó ideig vártam vele, amíg bátorságot merítettem hozzá.
Miért?
Nemsokára, amikor beléptem a Napvilág-táborába, többször olvastam egyik kedves tagtársunk verseit, és egy hosszabbra nyúló regény-részleteit. Nos, ott nem is a helyesírással volt annyi baj, inkább az „elírásokkal”, betűcserékkel, szóismétlésekkel. Nos, akkor én, saját rövid internetes pályafutásom tapasztalatait felhasználva, valóban a legjobb akarattal, jóindulattal és „becsomagolva” tettem neki szóvá az észrevételeimet. Sőt, odáig „merészkedtem”, hogy egy rövid részt kijavítottam, és ajánlottam neki is, mint most az utóbbi esetnél, hogy többször olvassa vagy olvastassa el a munkáját, mielőtt közreadná. Nos, mi lett az eredménye? Addig megkereste az írásaimat és véleményt alkotott, de utána elhallgatott, legalább egy fél évig. Nos, bántott, hogy sértve érezheti magát…
De most jön a végeredmény: Utána én olvasgattam a föltett munkáit, és mit ad Isten?
Szinte hibátlan írások követték a „rút kirohanásomat”, tehát tanult belőle, aminek utólag örültem és mostanában már szent a béke közöttünk.
Velencia: Erős hangnemet használtam? Ahhoz képest, amit láttam, nem is olyan erős a kritika, mivel az már kritikán aluli, amit az illető közzétett. Viszont Te ráismertél, gondolom, neked sem lehet róla jobb véleményed. Őszintén sajnáltam szegénykét, valóban szégyellte volna, ha ezeket az észrevételeimet írása után közlöm vele. Azt nem akartam, hogy végképp elmenjen a kedve… bár úgy érzem, annyira nincs érzéke a helyesíráshoz, hogy reménytelennek tartom, ha netán írói pályára készülne.
Ha pedig véletlenül idetévedt volna, ahol most „közszemlére” tettem, lehet okul belőle, vagy ki tudja?
Valóban sokat ront az sms-féle gyakorlás, bár kis odafigyeléssel, ott is el lehet kerülni a nagyobb hibákat.
Netelkának: Bizony nem mindegy, hogy ki ír, és mit ír le. Éppen ezért engem is valóban az fűtött, és bosszantott, hogy íróklub tagja, irodalmat kevelők-művelőkhöz tsz föl egy ilyen piszkozatot.
Matyival értek egyet, hogy mindenkiben legyen annyi tartás, hogy a maximumot akarja, és tiszteli az olvasóit, és amit még hozzá tett, mindennel azonosulok.
Arturnak igaza van, nem kell megsértődnie, ha valaki kritizálja a munkáját, biztosan jóindulattal teszi. Én is úgy kezdtem a honlapon az írásaimmal, hogy megijedtem, amikor elolvastam, mert bizony egy csomó betűcserét, hibát fedeztem föl azokban. Ezért aztán igyekszem mindig nagyon vigyázni, mit adok ki a kezemből, de így is előfordul. De nem erről van szó, hanem az alapvető hibák hemzsegéséről!
Igazad van, Netelka! a “divatból” jópofasággal írók is rombolnak. Ha valaki ilyeneket olvas, azt hiszi, az is elfogadott mindig, mindenhol. Az “emléxem”-mel kapcsolatban éppen az imént olvastam egy négysoros verset, ami igazán elfogadható formai, tartalmi és mindenféle szempontból, kivéve a címét: „A lexebb vers” !!! Felállt a hátamon a szőr, ahol nincs! És ezt is egy irodalmi folyóiratban láthattam!
Ha már itt tartunk, hagy írjak le még valamit, ami szintén ma került elém. Szintén egy novelláskötetből való:
„Nem semmi – mondod, mikor kifelé menet meglátod kezemben a FÉLIG TELE CSÉSZÉT!”
Nos, azért hiba, ha valaki a fogalmakat nem onnan koppintja le, ahonnan kellene. Ugyanis:
Egy csésze, egy pohár, egy üveg vagy üres, vagy félig töltött, vagy tele van! Félig tele nem lehet! Én tudom, honnan szedték, mivel számtalanszor hallottam, áru-bemutatókon és egyéb helyeken mutatják be a félig töltött poharat hogyan értékeli a pesszimista és az optimista szemléletű ember.
De az nem irodalom!
Ennyi jutott eszembe a véleményetekről. Köszönöm, hogy elolvastátok és véleményt mondtatok róla.
(Bocs., ha összekevertem kissé a gondolatokat.)
Kedves Kata!
Teljesen egyetértek veled, arra kell törekednünk, hogy hibátlan alkotásokat adjunk ki a kezünkből. Már én is jártam úgy, hogy elbizonytalanodtam egy szónál, és mivel a helyesírási szótárban nem találtam, inkább kicseréltem egy rokon értelműre.
áááh, hát mit ne mondjak… olvastam pár… versnek szánt kódolt szöveget, amik helyesírása valahol a 0 és minusz végtelen között lehetett az elfogadhatóság skáláján. Újságírónak készülök (de még nagyon a “készülök” stádiumában vagyok), és előfordult, hogy valakivel azért nem beszéltem MSN-n, mert nem tudtam elolvasni, amit írt, vagy egyszerűen bosszantott az a rendkívül botrányos helyesírása. A kedvenc mondatom: “Te hogy vagy ilyen okos?” Ilyenkor szoktam gondolatban azt válaszolni, hogy talán, mert nem melegedni járok az iskolába.
Kedves Kata!
A mai fiatalok többségének valóban gondot okoz “helyesírni”. (Én is sokszor “tévesztek”, senki sem tökéletes :), éppen ezért tartom fontosnak – én is – a mű többszöri átnézését, mielőtt azt a nyilvánosság elé tárnánk.)
Mit várhatunk azonban tőlük, ha a televíziót bekapcsolva rendszeresen szembesülünk azzal a szomorú ténnyel, hogy politikusok, sőt, műsorvezetők még beszélni sem tudnak “helyesen”.
Szőke lánynak:
Igazad van. Én is legjobban olyankor háborgok, amikor a TV képernyője előtt, vagy rádióban, netán valahol szónokolva, tehát azok, akik a nyílvánosság előtt szólnak sokaknak, ahzok hibáznak, vagy újságban, könyvben látok-találok ordító hibákat. Én hibának minősítem azt is, ha az az emberek magyar létükre állandóan idegen, nehéz, “szak”-szavakat használnak. Nem mentség az, hogy valaki más nyelvet is művel. Azt a másik nyelvet ott használja, ahol kell! Azoknak, akik nyilvánosság előtt beszélnek, (bocs.) kutya kötelességük lenne érthetően, szabatosan szép magyar kiejtéssel és hangsúllyal beszélni, ráadásul úgy, hogy mindenki értse, tehát szembenézve, nem félig elfordulva valakitól, nem selypítve, motyogva, stb. – Nem sorolom. Egyetértek azzal, amit mondasz, tehát akiről én írtam, s amit ott leírtam, talán bocsánatos bűn lenne…
Nem, azt mésem lehet annak nevezni, mert a fiataloknak is, igen is, törekedniük kell arra, hogy hibátlanul, vagy minél kevesebb hibát ejtve írjanak és beszéljenek. Az én édesapám (tanító), mindig azt mondta: azért kell helyesen beszélni, mivel úgy kell leírni a gondolatainkat, ahogyan kiejtjük a szavakat!
Tehát aki hibásan beszél, az hibásan is írja le mondókáját.
Kösz, hogy meglátogattál és véleményedet is kifejtetted.
Szia!
Liz Reed-nek!
Gyakran találkozunk minősíthetetlen írásokkal. Azért ajánlottam azt, ha valaki valahová közszemlére teszi a munkáját, azt olvassa el nem egyszer, de többször is, mert még úgy is előfordulhat benne elírás, a legjobb akarattal is!
Persze, az iskolát azért találták ki, hogy oda tanulni járjanak, ne mellé, vagy azért, hogy ott az ablakon kibámuljanak. Aki komolyan veszi az életet, az bizony készül az órákra, s azokból a tantárgyakból is ragad rá valami, ha figyel, amit éppen nem nagyon kedvel.
Nem tudom miért, szerettem iskolába járni. Nem mondom, hogy álveztem minden tanárom óráját, de fölkészültem rá. Aztán nem olyan pályára mentem (mivel jött egy kis akadály: a második világháboró), ahová szerettem volna, mégis, ahová kerültem, megszoktam és élveztem a munkámat, ezért nem úrlőmalomként éltem meg az idők múlását. Persze, amikor ezt hangoztattam, sokan talán (bocs.) hülyének néztek. Mégis… elégedett vagyok.
Persze, most az SMS-korszakban sokan azt hiszik, hogy mindent lehet. Nem azért találták ki, hogy ott novellákat, regényeket, többoldalas leveleket küldjenek egymásnak, de lehet röviden, ún. távirat-stílusban üzenetet küldeni. S ott is lehet arra vigyázni, hogy érthető legyen, amit elküldünk. Aki pedig nem ért hozzá, ne használja.
Igazad van abban, amit leírtál, és köszönöm, hogy meglátogattál.
Üdv.
A húsz év alattiak körében meglepően sok diszlexiás van. Szerintem a képírás miatt nem jött elő idejében a probléma, és minél később figyelnek föl rá, annál nehezebben kezelhető.
Én mindig javítom a helyesírási hibákat, sőt az elütéseket is. Egyszer kioktattott a neten egy írónak készülő emberke, hogy a muszájt ly-vel írják. Ez volt az utolsó csepp… 😀
Kedves Bea!
Minthogy mindennek, úgy annak is oka van, hogy sok a diszlexiás gyermek…
Sejtem, de az okát boncolgatni nem érzem magam hivatottnak. Abban azonban biztos vagyok, hogy a tanítási módszerek állandó változása okozza, hogy nem előre, hanem visszafelé haladunk – és nem csak ezen a vonalon…
A régi időkben miért lehetett megtanítani a gyerekeket kicsi falusi iskolákban, olyan körülmények között, ahol egy-egy teremben több osztállyal foglalkozott a tanító?
Év végére az elssök szépen ovastak, és az alapismereteket még mostoha viszonyok között is megtanulták.
Az én lányom lánya is érettségizett már, tehát nem most történt, pedig a lányom mindig kitűnő tanuló volt:
Olyan furcsa, kifacsart módon tanították abban az idben az olvasást, persze, az alapozó matematikát is, hogy otthon a kisiskolásnak bizony nem tudott segíteni, mivel egyszerűen ő sem értette meg a feladatot.
Kicsit olyan az egész, mintha valaki azt akarná tisztán látni, mi történik a háta mögött, anélkül, hogy megfordulna. Ezzel azt szeretném kifejezni, hogy az egyszedrűség, logikus módszerek helyett miért akarnak MINDEN ÁRON, MINDIG másként oktatni?
Visszatérve észrevételeidre, még annyit fűzök hozzá, hogy a muszájt jobb nem is használni, szerintem inkább köznyelvi, mint irodalmi kifejezés. Annyi más szóval is kifejezhető. Ha pedig nem vagyok biztos egy szó helyes leírásában, inkább mással helyettesítem, ha nem tudom megnézni a szótárban.
Köszönöm, hogy elolvastad és megjegyzést fűztél a gondolataimhoz.
Szia!
Csak egyet tudok ezzel érteni. Kezdő vagyok, mostantól igényesebb leszek, többször elolvasom az írásaimat, és többet olvasok.
Kedves Jolán!
Azért helyes az elgondolásod, mert legyen bármilyen jó a prózádnak vagy a költeményednek a szövege, a gondolata, a helyesírás – vagy maga az írás helytelensége is – lerombolja az értékét. Gondolok itt arra, hogy ha nem teszel különbséget a gndolatjel és kötőjel között, ha nem alkalmazod megfelelő helyeken az írásjeleket, ha követed azt az igaz, modern, de nem jó szokást, hogy nem szeded mondatokba a versedet, hanem csupa kisbetűvel írod akár egy oldalon keresztül, elhagyva minden írásjelet, s nem sorolom tovább.
S azért kell sokat olvasni, lehetőleg jó kiadóktól származó köteteket, mindenféle regényt és írást, mivel ott az említett különféle jeleket, és egyebet láthatod, hogyan kell alkalmazni.
A jó, érdekes írásunkkal, szépen megformázott munkánkkal az olvasóinkat tiszteljük meg.
Köszönöm a látogatásodat, s örülök, ha segíthettem. Mindig számíthatsz rám.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Törekszem. Törekszem. Ígérem törekszem. 🙂 Sőt! Jogos a tanácsod.
Ma elmeséltem a lányomnak az ossza – osztja esetem. Azt mondta:- Gáz.
Üdv: M Ilka
Kedves Ilka!
Nem gondoltam arra, hogy azt a régi írásomat valaki még átnézi. Sajnos, olyan kirívó példákkal is találkoztunk, s bizony, ifjú-kezdőknél még mostanában is.
Valamelyik nap egy "új fiú" írt néhány sort (első föltett anyagát). Olyan értelmetlen volt, arra is gondolhattam, talán nem is magyar. Azt azért nem értem, hogy ilyet a szerkesztőink mindjárt nem ajánlják, hogy ide belépjen, olyanok közé, akik irodalommal foglalkoznak.
Fontos, hogy átfésüljük az anyagot, mielőtt föltesszük.
Köszönöm, hogy nálam jártál. Remélem, jól fogod itt érezni Magad.
Szeretettel: Kata
Szia Kata!
Sokban egyetértek Veled, valóban nem egyszer kitűnik az a hiba, hogy nem foglalkoznak a helyesírással, de közölnének… A gép javarészt javít, persze ez vers esetében, megtévesztő is lehet, többnyire mégis inkább segítene. Ennek ellenére is megesik.
Én ott látom a hibát, hogy, mikor olvassák ezt az írást (és nem feltétlenül szerkesztői szinten, mert ott nagy lehet a hajtás, stb.), nem jelzik az író felé. Sok esetben fogalma sincs, hogy ez a probléma nála bizony fennáll… Hogy miért nem szólnak, már más tészta…
Ki szeret kritizálni? 🙂 Felvállalva önmagát… Vagy, mikor esetlegesen ugyanúgy halandónak érzi magát… Pedig néha kéne, igen. De, mi a vége? 🙂
Hiába akarsz jót, ha nem azt látják benne. Talán ezért hallgatnak sokan.
Bár, ki tudja?
Nem mindegy, mit és hogy…
Én azt mondom, ha tudod úgy közölni, hát tedd meg! És mindenki más is! Ez nem lehet bűn!
Örülök, hogy fölkerestél, s talán a legfontosabb témát választottad ki, hiszen aki ide belép, tudnia kell, kellene, hogy megfelelő helyesírási tudás, gyakorlás nélkül senki sem lehet jó próza- sem versíró. Némelyek gyermetegen azt hiszik, hogy összecsapnak valamit, fölteszik – ami tele lehet elütésekkel és bizony, gyakran súlyos helyesírási hibákkal. Különösen ifjúkat, időnként külföldieket, kik nem nálunk jártak iskolába, már belépésükkor fel kellene erről világosítani. Egyébként lezseren veszik az egészet, néha a bemutatkozásuk is hibás, mégis megjegyzik, mintha máris komoly írók vagy költők lennének. Pedig sokat jelent – ha nem is mindent – az, hogy valaki, aki föltesz ide anyagot, futtassa át a nyelvhelyességi ellenőrzésen és olvassa át többször is az alkotását. Még a gyakorlott íróknál is előfordulnak apró hibák, elütések, amelyek a munka értékét lerombolják. A korabeli cikkemet ezért írtam meg, felhívásként. Köszönöm a megjegyzéseidet, egyetértek velük.
Üdvözlettel: Kata
Kedves Kata!
Csak most olvastam az írásodat. A hibák jegyzékét látva az volt az első gondolatom, hogy telefonon vagy tableten írhatta a szerző azt a szöveget – csak utána láttam, hogy 2007-es a cikked, akkor még az ilyesmi nem volt szokásban.
A helyesírást nem tudom, hogyan lehet "gyakorolni". Azt csak tanulni lehet, másoktól. És szerintem nem az iskolai nyelvtanoktatás segít ebben, hanem az olvasás. Mivel a ma nyilvánosság elé szánt anyagok nagy részében is hibák, olyankor csúnya hibák vannak, csak az irodalomban lehet megbízni.
Aki nem olvas irodalmat, az nem fog tudni írni. Ami mindjárt kiabálni fog a szövegből, ami a keze alól kikerül, az a pocsék helyesírás lesz. De már régen megfigyeltem, hogy az ember önkéntelenül azt utánozza írásnál, amit olvas. Helyesírásban, stilisztikailag és a nagyobb léptékű írói módszerek (történetvezetés, karakterépítés, stb) tekintetében is. Ha valaki limonádét olvas, limonádét fog írni. Ha egyáltalán nem olvas, egyáltalán nem fog tudni írni.