A tavaszt idéző késő őszi napsütésben ballagok a belvárosban. A Bécsi utca és a Kristóf tér sarkán elém lép, és megszólít egy szakállas, csillogó szemű, talpig feketébe öltözött fiatal férfi.
– Feltehetek egy furcsának tűnő, extrém kérdést? – mondja, kicsit bocsánatkérően.
Látszik, hogy hozzá van szokva az elutasítás minden fajtájához. Mielőtt válaszolnék, jobban szemügyre veszem. Nem látszik sem részegnek, sem narkósnak, a tetemes korkülönbség miatt az sem valószínű, hogy a megszólítás leszólítást takar. A hóna alatt egy dugig tömött iratrendezőt szorongat, ezért azt gondolom, hogy valami vékony pénzű egyetemista, aki kérdőívekkel vadászik a járókelőkre. Bár azok nem egy kérdést szoktak feltenni, és nem árulják el előre, ha extrém kérdés is van a tarsolyukban. Éppen nem sietek sehová, ezért engedek a kíváncsiságomnak, hogy mi lehet abban a vaskos mappában.
– Tegye fel, azt a furcsa, extrém kérdést – bólintok beleegyezően.
– Venne tőlem egy novellát? – kérdi nagy meglepetésemre.
– Milyen novellát? – rejtem kérdés mögé a nem várt fordulat feletti csodálkozásomat.
A vaskos mappát elém tartja, és már sorolja is a választékot:
– Van mindenféle. Milyet szeret? Romantikus, sci-fi, meghökkentő történet, krimi, abszurd, szatíra, filozofikus. Milyet adhatok?
– Mennyibe kerülnek? – kíváncsiskodok.
– Amennyit tetszik érte adni.
Szeretnék egy kicsit elbeszélgetni vele, ezért felajánlom azt az összeget, amiért az egyik könyvkiadó e-könyv oldalán lehet letölteni egy novellát.
– Négyszáz forint, jó lesz?
– Igen, persze!
– Akkor egy meghökkentő mesét kérek, mindig szerettem azt a sorozatot – választok a vaskos mappából.
Amíg kikeresi a megfelelő novellát, néhány másik kilibben a dossziéból, és a járdán landol. A játékos szél meg már sodorja is őket tova. Ketten futunk az irodalom után, és sikeresen megmentjük az elkóborolt novellákat. Miután megkerül a meghökkentő mese, és kifizetem, megtudom a szerző nevét, akit névről már ismerek az egyik amatőr irodalmi portálról, ahol én is szoktam publikálni. Elárulom neki, hogy már olvastam ott pár írását. Ezen fellelkesülve az ifjú alkotó megajándékoz még két alkotásával.
– Meg lehet ebből élni? – érdeklődök, az amatőr író sorstársnak kijáró empátiával.
– Nem valami fényesen – vallja be a személyesen megismert alkotótárs.
Beszélgetésünk során elmeséli, hogy nem csak az utcán árulja a novelláit, hanem szponzorokat is keres egy könyve kiadásához. /A szponzorságot nem tudom felvállalni, ha megfelelő anyagiakkal rendelkeznék, akkor saját magamat szponzorálnám egy könyv erejéig./ Amikor kiderül, hogy sikerült neki egy vállalkozótól kapnia ehhez háromszázezer forintot, hosszasan elbeszélgetünk arról, hogyan lehetne ebből az összegből minél több példányt megjelentetni. A terjesztéssel nem lenne gond, azt személyesen akarja megoldani. Végül megadja az e-mail címét, ha esetleg meg szeretném neki írni, mennyire tetszenek nekem a megvásárolt, és az ajándékba kapott alkotások. Végül megkérdem őt, hogy írhatok-e egy cikket a találkozásunk apropóján. Beleegyezik a cikkbe, így amíg a metró felé sétálok, elgondolkodom az irodalomról, ami fagyi, lángos, sült kolbász, és trafik helyett az utcasarkon várja a belvárosban sétálókat.
Most még generációk rajonganak a nyomtatott könyvekért, és minden irogató embernek nagy vágya nyomtatásban látni az alkotását, de a mai tizenévesek már inkább mindent letöltenének.
Lehet, hogy egy idő után megszűnik a könyvnyomtatás, mert nem lesz rá igény?
Miközben az írogató emberek saját könyvekről álmodnak, már sokan nem vesznek könyvet, hiszen a számítógépre is le lehet tölteni rengeteg regényt, ha türelmesen szörföznek az Interneten – a legfrissebb kiadású könyvek kivételével – szinte mindent el lehet olvasni ingyen.
Az Interneten megjelenő amatőr irodalmi portálok szinte generálják azt, hogy aki csak szemernyi tehetséget érez magában, vagy valami közlendője van a világgal, feltegye rá az írásait. Amíg az asztalfióknak írt az amatőr író, nagy elhivatottság kellett hozzá, hogy a publikálás legcsekélyebb reménye nélkül is megszülessenek az alkotásai. Az Internet lehetőséget ad minden gondolat, érzés, múló benyomás azonnali közzétételére. Mások alkotásai pedig inspirálólag hatnak a többi alkotótársra. A netes publikálás nagy lehetőség, sokunknak az egyetlen lehetőség, és egyre több az e-könyv olvasó, a laptop, az okostelefon.
Vannak, akik terápiás célból írnak ezekre a portálokra, kiadva magukból a fájdalmaikat, csalódásaikat, betegségük feletti aggodalmat, a csalódásaik miatt érzett haragot. Bár sokan nem tekintik ezt „igazi” irodalomnak, az én véleményem erről az, hogy ha segítenek nekik, és esetleg másoknak is, akik éppen hasonló problémákkal küzdenek, vagy küzdöttek a múltban, akkor nincs ezzel semmi baj. Olcsóbb módja a problémák ventilálásának, mint az amerikai filmekből ismert pszichiáterhez való járkálás évekig. Ebből a fajta publikálásból személyes barátságok is születhetnek, ami sok elmagányosodott emberen segít.
A hivatásos írók /most azokat értem ide, akiknek jelent meg könyvkiadó által kiadott alkotása, amiért pénzt is kapott/ vagy nem vesznek tudomást az amatőr irodalomról, vagy legszívesebben megtiltanák az efféle oldalakat, mert aggasztónak tartják azt, hogy ki vesz verseskötetet, regény, vagy novellás kötetet, amikor ingyen is olvashat. A könyvkiadókból is hiányzik a fizetési hajlandóság. Nemhogy előleget nem adnak egy majdan megszülető alkotásra, de a már megírtakat sem kérik, lehetnek azok bármilyen színvonalasak, ha nem közismert az írójuk, vagy legalább valamelyik „tahóvilág” – vagy ehhez hasonló színvonalú műsor – „nevezetes” szereplője.
Ki is az amatőr író? Zola és Csehov gyógyszerészek voltak, Német László tanár, Tolsztoj földbirtokos, Berzsenyi és Kölcsey gazdálkodó, Ady újságíró, stb. Egyik sem abból élt, hogy írt, szenvedélyük, ha úgy tetszik hobbijuk volt az írás. Semmiképp se közelítsük meg a kérdést úgy, hogy az amatőr író azért amatőr, mert a művei nem ütik meg a közölhetőség mércéjét, ezt a hivatásos íróknál is igen gyakran tapasztalhatjuk. Azt sem mondhatjuk, hogy az az amatőr író, akinek nincsen írói végzettsége, hiszen senkinek sincsen egyetemi diplomája arról, hogy ő író, vagy költő.
Elnézegetve a tagfelvételi kérelem nyomtatványát, úgy gondolom, hogy talán az az amatőr író, aki nem lehet tagja Magyar Írószövetségnek. Mi is kell ahhoz, hogy a Magyar Írószövetség a keblére öleljen valakit? Megjelent kötet, bibliográfia, két írószövetségi tag írásbeli ajánlása, írásainak rendszeres megjelenése folyóiratokban, napilapokban, irodalmi díjak birtoklása.
Sok híres író kezdte úgy a pályafutását, hogy napilapokban, hetilapokban, és magazinokban, folytatásokban jelenetek meg a regényeik, így váltak ismertté. Ugyan elutasítanák a párhuzamot – ha tudnának róla -, de ők is az utcasarkon kezdték, mint az én novella árusom. Hiszen a rikkancsok az utcasarkon árulták az újságokat, amelyek híressé tették annyira őket, hogy a könyvkiadók is érdeklődjenek utánuk, és ne utasítsák el az írásaikat. Hol van már ez az idő? A napilapok, hetilapok nem közölnek már novellákat, és folytatásos regényeket. Ha van bennük szépirodalom, akkor az legfeljebb egy bújtatott reklám, hirdetés, ami egy regényrészlet, a könyv kiadója által megfizetett oldalon. A kiadatlan első könyvekről már szót ejtettem. Az irodalmi díjak, pedig annyira politika függőek lettek, hogy már sokszor nem is lehet eldönteni, hogy dicsőség, vagy szégyen átvenni az éppen regnálók kezéből azokat a díjakat. Valahogy bepiszkolódtak ezek a díjak, a piszkos kezektől, amik adják őket. A két ajánló a Magyar Írószövetségből már csak hab a tortán. Nem célom senkit sem megbántani, de ahogy elnézegettem a tagok névsorát ugyancsak elmeditáltam ezen a feltételen…
Savanyú a szőlő, állapítottam meg magamban, valószínűleg soha az életemben nem fogok megfelelni ezeknek a feltételeknek. Talán későn kezdtem, mert nemhogy az utcasarki írók első vonulatában nem voltam benne, akiknek a műveit az utcasarki rikkancsok népszerűsítették, hanem még a második vonulatában sem. A rendszerváltás után volt egy könyvpiaci robbanás, számos kis kiadó alakult, majd szűnt meg. A nagy kiadók bővítették a kínálatot, és ha egy elsőkönyves műve nullára zárt, attól kiadták még a következőt. Ha veszteséges volt, a szerző próbálkozhatott más kiadónál, aki könyves blogok és kiadói fórumok híján nem biztos, hogy tudott az előző könyve bukásáról. Számos antológia jelent meg, novellával is egyszerűbb volt érvényesülni. A könyvterjesztés nem csak a boltokban, hanem ezernyi utcai árusnál történt, az utcasarkokon.
Nem azt mondom, hogy ezek mind gyenge művek voltak, hanem azt, hogy könnyebb volt elkezdeni az írói pályafutást. Sokaknak aztán meg is feneklett a pályájuk, ahogy szűkültek a lehetőségek. Most gazdasági válság van, az elmúlt években több kiadó megszűnt. Mások nem adnak ki elsőkönyvest, mert egy veszteséges regény is tönkre teheti a kiadót. Ráadásul a könyveket már nem az utcasarkon, hanem a nagy kereskedelmi hálózatokból veszik az emberek, ahol az ár 50-60%-a a terjesztőé. Ami nem kerül be a hálózatokba, az olyan, mintha nem is létezne.
Most találkoztam az utcasarki irodalom harmadik vonulatával, ahol a szerző kénytelen maga árulni az írásait azoknak, akik nem sajnálnak egy kis pénzt egy ismeretlen szerző írásáért.
Nem hiszem, hogy a Harry Potter könyv által betakarítható jövedelemre lehet számítani ezzel a kezdeményezéssel. Én minden esetre drukkolok az amatőr írótársnak, az utcasarkon is sok tapasztalatot lehet szerezni, amit hasznosítani lehet az alkotásban. Én máris szereztem egyet…
51 hozzászólás
Remek összefoglaló, látszik a szerző hozzáértése…!
Micsoda ötlet, nem irigylem a fiatalembert…! Ma írásból megélni nem lehet, sőt… fizess, ha nyomtatásban akarsz megjelenni. Igen kevés a kivétel! És persze merev elutasítás van "amatőr" és "hivatásos" irodalom között, mintha ezen múlna egy-egy alkotás minősége…
Kedves Irén!
Ha egy könyv 2.500 Ft-ba kerül az üzletben, abból körülbelül 1.250 Ft-ot kap a kiadó, vagyis nagyjából a felét. A többit elviszi a kereskedő. Az 1.250 Ft-ból a kiadó fizeti a nyomdaköltséget, a borítót, a tördelőt, a korrektort, az írót, a TB-t, az adót, és ebből van a haszna. Így, egy normál szerződés esetén, egy 2.500 Ft-os könyvből a szerző mintegy 40 Ft-ot kap, amiből még adóznia kell. Ahhoz, hogy meg tudjunk élni, évente legalább 3 millió Ft-ot kell keresnünk. 75.000 db könyvünknek kell elfogynia ahhoz, hogy 3 millió forintot keressünk, és éppen hogy meg tudjunk élni, és ezt minden évben meg kellene ismételni. Ugye, hogy elég borzalmasan hangzik? Ehhez képest egy novelláért az utcasarkon kapott 400.-Ft jó üzletnek tűnik! 🙂
Cikkedből a Tőled megszokott alaposság, igényesség, a tárgyi tudásból fakadó magabiztoság és hitelesség árad, amivel az olvasódat mindenkor rabul ejted.
DE! „Valahogy bepiszkolódtak ezek a díjak, a piszkos kezektől, amik adják őket.”
Nem mintha bármi közöm volna Grecskó Krisztiánhoz, Lovas Ildikóhoz, Bodor Ádámhoz, s a többi utóbbi időben díjazotthoz, vagy pedig a díjat átadó kultúrpolitikushoz, polgármesterhez, stb. de nem rejtem véka alá, hogy ezt a mondatodat méltatlannak tartom és határozottan helytelenítem.
A többivel nincs bajom. (Annyit súgnék még, hogy Csehov orvos volt, nem gyógyszerész.)
Üdv. a
Kedves Antonius!
Csehov valóban orvos volt, Örkény István volt pld. még gyógyszerész, javítani fogom, köszönöm.
Örülök, hogy időnként rabul ejtelek! 🙂
Nem gondolkodhatunk mindenről egyformán. Kívülálló számára talán nincs is feleslegesebb és hiábavalóbb vita annál, hogy ki és miért kapott irodalmi díjat, miért ő és miért nem más vitte „haza” a kétes, vagy sziklaszilárd elismertséget. Mivel számomra nincs tétje a dolognak, így bevallhatom, hogy én már elmerengtem azon, hogy x, y, vagy z kezéből elfogadnám-e a kitüntetést…
Judit
Ez a cikk elgondolkodtató. Azt hiszem, nagy igazságok halmaza. Szégyen, szánalom. Az amatőr jelző egyre degradálóbb, fokozva ezt a dilettáns kifejezéssel. Rendben, a világ halad a maga útján, ahogy a technika újabb és újabb lehetőségekkel ajándékoz meg. Az ember saját magát "honorálja" így. Válság van. Valóban. Az ember válsága.
Nekem Kórrajz c. versem jutott eszembe cikkedet olvasva. A lényege ugyanez.
Judit, ez megint jó lett. Frenetikus, nagyon.
gratulálok.
Üdv,
A.
Kedves Andrea!
Köszönöm a frenetikust! 🙂
Az amatőr szó jelentése, az idegen szavak gyűjteménye szerint:
„Aki nem a foglalkozásából adódóan, hanem kedvtelésből foglalkozik valamivel.” Szerintem ezt nem kell szégyellni, és szánalomra sem méltó. Sőt inkább irigylésre méltó, mert nem "eladásra termel", hanem élvezi az alkotás folyamatát. Balassi, Berzsenyi, vagy Csokonai sem tudott megélni a verseiből. A maguk korában szegény, tehetségtelen senkik voltak. Velük ellentétben pld.: Dugonics András (1740-1818) profi író volt, aki sikerkönyveket írt és jól megfizették. Ma azonban rá senki sem emlékszik, Balassi, Berzsenyi, Csokonai munkássága viszont tananyag.
Judit
kihagytad emily dickinsont, szerintem a legnagyobb "amatőr." egy lírai verset a szívünk vérével kellene írni, nem azért, hogy minél több pénzt csináljunk.
hajrá, amatőrök!
Kedves Müszélia!
Emily Dickinsont valóban kihagytam, mert nem ismertem sem őt, sem a verseit. Most, hogy felhívtad rá a figyelmemet, Károlyi Amy fordításában elolvastam néhány versét. Meglepően modernek és igazán kiválóak.
Judit
Tisztelt Judit !
Teljesen igazad van elmúlt évtizedben, két részre szakadt ( ma már kitudja helyesen hány felé újra) ország politikai csatározásáról szól minden. Díjazás és az összes pályázat kimenetele. Konferenciákon nevetni lehet ezen, mennyire látszik. Mert a gazdasági válság miatt, csak az államtól lehet várni (elszedni , ellopni is akár) a pénzt. Az állam az egyetlen biztos kifizető hely. Készítettem programot az államnak (agrár tárcának … vicc… a pénz 60 % jutott el hozzám ,mint amennyiről adtam számlát (annyi kéz nyúlt bele), de az összeg akkorra volt így is,hogy … És már leírhatom ,mert elévült… ez is vicc…
Szeretem olvasni írásaid. Rabul ejtenek (antonius).
Szeretettel: Patyolat 🙂
Kedves András!
Magam is rengetegszer tanúja voltam az általad leírt esethez hasonlóknak, sőt még durvábbaknak is!
Levajazott pályázatok, levajazott közbeszerzések, levajazott tendereztetés, a pofátlanság, a gátlástalanság és a mohóság egyre szédítőbb méreteket ölt, s egyre inkább erénnyé és mintapéldává lényegül át. És mivel a pénz, ha ennyire hiányzik mellőle a morál, nem ismer irgalmat, betarthatatlan szabályokkal zsarolva kényszeríti rá az egész országot, hogy mindenki a szabályszegők közé tartozzon.
Örülök, hogy szereted olvasni az írásaimat. 🙂 Van fenn néhány… 😀
Judit
A cikk legfontosabb feladata, hogy gondolatokat ébresszen. Bennem többet is ébresztett. Sőt! Eszembe jutott pár saját élményem. Ez pedig a cikk második célja. A legfontosabb viszont, hogy jó legyen a cikk gondolatmenete. Adjon valamit az olvasónak!
Kitűnő cikket olvastam megint tőled!
Az egyik személyes élmény, amit eszembe juttattál ezzel a soroddal:
"Az amatőr író azért amatőr, mert a művei nem ütik meg a közölhetőség mércéjét,"
Persze, hogy ez nem igaz, de az emberek többsége mégis így gondolja. Egymás után két ünnepi könyvhéten is jelen lehettem. Nem egyedül, hanem egy lelkes "amatőr" csapattal közösen kibéreltünk egy standot. Egy bódét. Ki is írtuk, hogy "Amatőr irodalom." A kutya sem volt kíváncsi ránk. Illetve, érdeklődők, ismerősök, és ingyen prospektusgyűjtők azért megtaláltak. Mondtam a főszervezőnknek, hogy vegyük le ezt a feliratot. Maradjon csak simán a portál neve, és a standon a sok, szerintem színvonalas könyv. A következő évben, amikor nem írtuk ki azt a bizonyos mondatot, rengeteg ismeretlen és kedves érdeklődő tolongott a bódé előtt.
Sok igazság van az írásodban. Sajnos, ahogy én észrevettem, az "amatőr" szó sokak szemében a silánysággal kapcsolódik össze. Azért amatőr valaki, mert értktelen, silány művelet alkot. Bezzeg a hivatásos…! Sajnos a sógor, koma, jóbarát efektuson kívül manapság, ahogy te is írtad, a politika és a kereskedelmi média is rendesen beleszól, kinek milyen művét dijazzák, támogassák stb. Érdek dologgá silányodott az egész. Ha XY mittudoménmilyen valóságsó szereplő könyvet ír, az kell. Ha egy tehetséges, az irodalom iránt kellő alázattal, tisztelettel bíró, amatőr prógálgatná a szárnyait, nem kap lehetőséget sem, maximum fizetős irodalmi pályázatokban, amelyek közül sok, ahogy észrevettem, sokszor inkább csak valamilyen reklám célzattal indul, nem a tehetség a lényeg (természetesen vannak kivételek, hála Istennek!).
Jó kis írás, sok mindenre rávilágít, elgondolkodtat!
Üdv.: Phoenix
Kedves Phoenix!
A leírt gondolataiddal maximálisan egyetértek.
Jó dolog az Internetes publikálás, bár ebben is sok a titok előttem. A startlap: irodalom lap.hu oldalán például elméláztam, hogy a Napvilág Íróklub sem az irodalmi társaságok között, sem pedig a digitális irodalom címszó alatt nem szerepel. Ez például egy titok nekem, hogy miért pont azoknak az irodalmi aloldalaknak van ott helyük, akik ott vannak?
A pénzdíjas irodalmi pályázatokon nem érdemes indulni egy amatőrnek, mert nem égetik magukat a kiírók egy ismeretlennel, majd találnak valakit, akivel lehet villogni /kölcsönösen/. Legfeljebb megjelenésért lehet pályázni, aztán vagy bekerül a pályázati alkotás az antológiába, vagy nem. Bár ha bekerül, akkor sincs különösebb jelentősége. Még egyetlen ilyen antológiát sem láttam könyvesboltban.
Judit
A másik eset sokkal régebbi időkre nyúlik vissza. A cikk egésze juttatta eszembe, mert az eset is évtizedeket fog át.
Fiatal koromban rengeteget pályáztam. Akkor még az írógép, az indigó és a postai nevezés volt a "divat". Voltak kisebb sikereim, de a legtöbb helyen azzal fogadtak:
" Ön fiatal még. Olvasson sokat. Tanuljon. Érjenek be a gondolatai."
Fejet hajtottam és megfogadtam a tanácsot, amit sokaktól kaptam. Eltelt harminc év, és nekiindultam újra. Mivel fogadtak?
"Mi most fiatal, ifjú titánokat keresünk. Olyanokat, akikben van tűz, lendület, spiritusz."
Szintén nagyon sok helyről ezzel a gondolatmenettel bocsátottak útnak. Most akkor mi van? Rosszkor születtem volna? Ez volt az első gondolatom, de rájöttem, ez nem igaz. Szeretek írni? Igen. Olvassák is? A visszajelzések szerint nem is kevesen. Akkor mi a baj? Az égvilágon semmi. Lehet, ki fogom próbálni a fiatalember ötletét. Van elég írásom. Miért ne?
Kedves Judit!
Nagyon szépen köszönöm, hogy ezt a remek cikket olvashattam! Az irodalom örök. A nyomtatás pedig nem fog kimenni a divatból, mert a könyvhöz a legrosszabb helyzetben is elég egy gyertya, míg az e-könyvhöz rengeteg dologra van szükség.
🙂
Kedves Judit!
Nagyon szépen köszönöm, hogy ezt a remek cikket olvashattam! Az irodalom örök. A nyomtatás pedig nem fog kimenni a divatból, mert a könyvhöz, ha olvasni akarjuk, a legrosszabb helyzetben, a legtávolabbi tanyán is elég egy gyertya, míg az e-könyvhöz rengeteg dologra van szükség.
🙂
Kedves Artúr!
Köszönöm, hogy négy tételben megosztottad velem a gondolataidat! 🙂
Ahogy a feltett fényképedet elnézem minden adottságod megvan az utcasarki irodalomhoz.
/Fekete ruha, szakáll, csillogó szem, férfias külső. :D/ Most már csak az a kérdés, hogy egy jó vastag iratrendeződ is van? Ha igen, akkor már csak a megfelelő sarok hiányzik. Bár így télvíz idején az eléggé huzatos, és zegernyés. Kérdeztem is a novella árus kollegát, hogy télen is az utcán árulja az irodalmat? Azt válaszolta, hogy akkor irodaházakban árulja az ottani cégek dolgozóinak, már ahová beengedik.
Köszönöm az olvasást, és a hozzászólásokat! 🙂
Judit
🙂
Nagyon vastag irattartóm van!
Azt hiszem, hogy télen a pálázákban fogok "irodalmat" árusítni. Tekintve, hogy ott fordulnak elő a legolvasottabb emberek. No, és tekintve arra is, hogy mit képvisel az én "irodalmam".
🙂
Nagyon sok az igazság a cikkedben, kedves Judit. Ahhoz, hogy valaki túljusson az amatőr jelzőn, szerintem sok pénzre van szükség, a tehetség kevés esetben mérvadó. Mert manapság csak pénzzel lehet ajánlólevelet szerezni, reklámot fizetni és befolyásos jóembert találni. Szeretettel: István
Kedves István! Jól elgondolkodtam a hozzászólásod után erről a pénzkérdésről…
Az író, ha megír egy könyvet, szeretné, ha megtérülne a belefektetett munkája, olyan értelemben is, hogy megjelenjen a könyve, és olyan értelemben is, hogy megfizessék a munkáját.
E helyett – az általad írtak alapján – elképzeltem, hogy egy zsák pénzzel a hátán /ma van Mikulás, biztos innen jött ez a kép :)/ körbejár, és mindenkit lefizet, hogy megjelenjen a könyve. 🙁 Akkor talán egyszerűbb – sok pénz esetén – a magánkiadás, és csak egy nagy terjesztési láncnak engedni, hogy elvigyék a könyv árának a felét. Ha még reklámra is tudna költeni, akkor talán csak egy részét veszíti el a pénzének, a többi visszajön az eladásokból. Ha sok pénzem lesz, kipróbálom, és írok a tapasztalataimról! 🙂 Judit
Kedves Judit!
Jó, hogy megírtad e témáról a gondoltaidat. Azt hiszem, korábban sem volt könnyű egy-egy író élete. Sokat olvashattunk arról, hogy kávéházakban írtak, s örültek, ha egy-egy újságnál lehetőségük nyílt valamit megjelentetni, annak árát mindjár megették és megitták ott a helyszínen… Kialakult az a gyakorlat, hogy neves írók kötteit adták ki a nagyobb könyvkiadók, csak nehéz volt odáig eljutni, hogy valaki neves író lehessen akkor is. De a mostani helyzet a sok kisebb kiadónál még kockázatosabb, mivel az interneten való terjesztés nem sok forintot hoz az írónak, s mégis csak neki kell valahogy ejuttatni a könyveit az olvasókhoz. Én bízom az E-könyvek megjelenésének sikerében. Nem kell százával megjelnetetni a kötetet, mert csak annyit készítenek, ahányra vevő jelntkezik… Persze, abból is nehéz lenne megélni, ami ilyen módon bejön a kasszába.
Nagyon jól összeállított, érdekes témát adtál közre, mindig igyekszem elolvasni.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Megtisztelő számomra, hogy figyelemmel kíséred az írásaimat! 🙂 Örülök neki! 🙂
Ez a téma számodra is jól ismert. Olvastam könyvedet ami nyomtatásban jelent meg, és olvastam olyat is, amit az Internetre tettél fel. Olvastam számos próbálkozásodat, sikeredet, harcodat egy magát könyvkiadónak álcázó vállalkozással, ami minden kezdő írót "felkarol", 500 ezer-1 millió közti összeget kiszed belőle 3000-5000 példányos megjelentetésre. Aztán a végén talán száz példányt se nyomtatnak ki összesen a könyvből, és a kezdő író sarjadzó önbizalmát a végsőkig földbe döngölve egy-két év után közli, hogy mégiscsak vacak az az írás, mert lám, sajnos, a kutyának se kell… Ebből szerencsésen időben kiszálltál, de biztosan rengeteg tapasztalatod van e téren, szívesen elolvasnám, ha egy cikkben megírnád őket, mások okulására!
Judit
Kedves Judit!
Mindig is gondoltam, mennyi nehézség állhat egy kiadandó kötet mögött. Jó az embernek mélyebben belelátni. Örülök szerényen annak is nagyon, hogy a net segítségével elér az írásom sok olvasóhoz, még amúgy is a tojáshéj a fenekemen van e téren. Viszont ami fájó pont azok számára, akik ebből ki szeretnének törni, micsoda anyagi fedezett kell, hogy rendelkezésre álljon. Aki vért izzadva szórakoztat, és legyen az amatőr, hivatásos író, mindegy a besorolás most, a sápot leadja keményen, mert mindenki hasznot szeretne húzni a dologból. Megértve egyes költségeket, de mégis…
Szeretettel:Marietta
Kedves Marietta!
Vagy tíz évvel ezelőtt olvastam egy bloggerről, aki írt egy novellás kötetet, de nem volt pénze kiadni. A blogjában meghirdette, hogy aki pénzt ad neki a könyve kiadásához, annak a neve szerepelni fog egy novella címében, vagy a bőkezű adakozó szereplőként jelenthet meg egy történetben, vagy az író beleszövi valamelyik sztoriba az adományozó kedvenc szexuális fantáziáját. A dolog pompásan működött: a pénz 48 órán belül összegyűlt. Az adományozott összegtől függően a mecénás neve vagy a borítón, vagy valamelyik novella címében, vagy szereplőként jelenik meg. Vagyis nem egyszerűen a támogatók nevének feltűntetéséről van szó, az irodalom barátai, a kis részben általuk létrehozott könyv részévé váltak. A könyv sikeréről nincsenek információim.
Judit
Nos, ha Kiadó lennék, akkor én sem adnék ki olyan könyvet, amelynek az eladhatósága finoman szólva kétséges, vagy ha nagyon hiszek benne, akkor mérhetetlen mennyiségű pénzt kéne belepumpálnom a reklámjába. De, az eladhatósága még így is nagyon kétséges lenne. Lássuk be, hogy senki sem vágna bele ilyen „üzletbe”, ezért tolódott el a könyvkiadás is a „biztos” felé. Egy jól fogyó „celebkönyv” finanszírozhatja a szépirodalmat, amelyből szintén, elsősorban arra fókuszálnak a kiadók, ami külföldön már bevált. Mindezek után, ha még maradt keret, akkor jöhet a mai magyar irodalom, és kockáztatnak. Többnyire veszteséget is termelnek vele. Kicsi piac a magyar piac az érdeklődés hiánya és a „pénztelenség” okán is. Ezért aztán csak azok az írók élnek meg csupán az írásból, akiknek a könyvét külföldön is kiadják, és veszik is. Persze, ehhez, először itthon sikeresnek kell lenni. A kör bezárul.
Egy magyar író azért van hátrányosabb helyzetben a többi „pályakezdővel” szemben, mert csak magyarul tud írni. A fiatalember nagyon élelmes, hisz néhány száz forintot kiadunk „bármire”, egy novellánál haszontalanabb dolgokra is. Nagyjából 20 darabot kéne eladnia naponta ahhoz a bizonyos 3 millió forintos éves bevételhez. Ha netán találkozom vele meg fogom kérdezni az eladási mutatóit. Tisztelem a kitartását és az elhivatottságát, valamint a hozzáállását, mert ugyan kesereg azon, hogy mit nem lehet, de megteszi azt, amit lehet.
Kedves Szusi!
A hozzászólásodról eszembe jutott egy tanács, amit az Interneten olvastam még régebben.
A nem egészen kezdő, de az írásaira kiadót nem találó író ne magyarul jelentesse meg a könyvét. Keressen egy nagyon jó fordítót, aki lefordítja egy rövidebb írását német nyelvre, és küldje el egy német kiadónak bemutatkozásként. Ha a kiadót érdekli az írása kérni fog többet is, és van rá esély /állítólag több, mint itthon/, hogy kiadják az első könyvét, ha megfelelőnek találják. Aztán, ha már németül megjelent, akkor az itthoni kiadókat is érdekelni kezdi az író, és a művei. Sajnos nem tudom, hogy a tanács tényleg működik-e, mert nem próbáltam ki. Mindenesetre nagyobb piac, mint a magyar az biztos, és jobban fizet is.
Judit
Kedves Judit!
Hogy Neked, milyen fantasztikus kalandjaid vannak!…
Magyar írónak lenni mindig is nehéz volt. Bizony, nagy klasszikusaink is sokat kilincseltek kiadóknál mire sikerrel jártak, ami még nem jelenti azt, hogy elismerték őket, többségüket csak a haláluk után. A ma írója ennél leleményesebb, ő egyenesen az olvasót keresi meg és kínálja műveit. Meglepett nagyon ez a fordulat, de vajon mit tehet egy, az ismeretlenség ködébe rejtett, ifjú tehetség? Van egyáltalán esélye bárhol kilincselni?… Azonban bármilyen leleményesnek tartom is, mégsem hiszem, hogy ebből meg tud élni bárki. Az irodalommal ugyanaz a helyzet, ami a TV műsorokkal. A kultúra nem kell senkinek, csak, ahogyan Te nevezed a "tahóvilág". Ezért is nehéz érvényesülnie bárkinek, aki írásra adja a fejét.
Élvezettel olvastam írásod, és nagy ötletnek tartom, hogy vetted a lapot, és megírtad!
Gratulálok! Ida
Kedves Ida!
Bizony, meglepő fordulat, ha egy novellát kínálnak megvételre az utcasarkon! 🙂
Azonban nem új dolog, hogy az író közvetlenül árulja a művét az olvasóknak. A régi hetivásárokon is voltak, akik nem sátorban, hanem csak a földön, ponyván árulták betyárokról, rablókról, hősökről szóló saját irományaikat, amiért is a magyar nyelv a könyvek e kategóriáját ponyvairodalomnak, ponyvának nevezi. Ezek között külön hely illette meg a históriásokat, akik valami elképzelt vagy megtörtént, esetleg aktuális eseményt: rablást, gyilkosságot verseltek meg. Ezt valamelyik vidéki nyomdában kinyomtatták, és a vásárokon, abból részleteket felolvasva árusították.
Judit
Kedves Judit!
Mindig meglepsz alaposságoddal!
Témáid aktuálisak.
Élvezet olvasni öket!
Szeretettel gratulálok:sailor
Kedves Tengerész!
Igazad van, amatőr íróknak nincs aktuálisabb téma, mint az írásaik sorsa, az elkészült alkotások jövője. 🙂
Köszönöm a kedves szavaidat!
Judit
Az ember azt kívánná, legyen szerencséje! De tudjuk, h nem lesz. Mit kérhet stencilezett, borító nélküli „műveiért”? Filléreket. Darabonként mondjuk 150 Ft-ot. Vagy valaki ad, mint egy hajléktalannak, egy guruló kétszázast. Mennyit tud eladni? Egyet-kettőt hetente. No, attól felkopik az álla! Mekkora ismertséget, olvasottságot ér el ezzel a módszerrel? Semennyit. Amatőrből profivá avanzsál-e, ha mondjuk eladott hármat? Ja, hiszen pénzt fizettek a műveiért! Amatőr író-profi író? Ki amatőr, ki profi? A tenisz sportban amatőrnek mondjuk nagy általánosságban azokat a játékosokat, akik nem keresnek pénzt a játékukkal (vagy nem eleget).
De pl. a Magyar Tenisz Szövetség szabályzata szerint profinak minősül az a játékos, aki a magyar ranglista meghatározott besorolásánál jobb besorolással rendelkezik, aki alatta, az meg amatőr. Így pl „amatőr” a 700.-ik, de profi a 699.-ik, akit a dolog úgy érint, hogy ő pl. már nem indulhat amatőr (de egyébként pénzdíjas) versenyen. Az írók esetében ezt a módszert nyilván nem lehet alkalmazni, s szerintem az amatőr-profi kategorizálás –határesetekben- elég szubjektív. Vannak persze egyértelmű esetek, egy kortárs-íróra, akinek több regénye, könyve ott van már a kirakatokban, senki nem fogja azt mondani, hogy amatőr.
Kedves Laci!
Én minden esetre figyelemmel kísérem az írótársat. Lehet, hogy épp az utcasarkon találja meg azt a témát, amiről megírja az első "profi" alkotását.
Nehéz az irodalommal pénzt keresni, sokan próbálkoznak, de csak keveseknek sikerül.
Judit
Kedves Judit!
Elszállt amit írtam 🙁 így rövid leszek. Ma kevesebbet költenek kúturára, és kevesebb támogatással is bír. Ezért jó a virtuális publikálás. ) ez egy lépcsőfok, hogy az ember megmutathassa mi van a tollában. Más utak is vannak, ha valaki az írásból szeretne megélni. Van rá példa. De hány zseni és halhatatlan nem az írásból élt! Az írást lehet tanulni, de tehetség nélkül senki sem tud maradandót alkotni. Egy amatőrnek is születhet olyan a tollából amit egy profi is megirigyel 🙂 a lényeg, hogy örömmel írjon az ember. Aki görcsösen ragaszkodik ahhoz, hogy profivá váljon annak sosem fog sikerülni, hiszen a motiváció más utakra vezet!
Na jól el meditáltam!
szeretettel-panka
Kedves Panka!
Köszönöm a meditációt! 🙂 Minden gondolatoddal egyetértek.
Az írás nekünk örömforrás, önmegvalósítás, aranymosás a fantáziánk folyójából, nem kínos kötelesség. Nem kell aggódnunk, mit szól a kiadó az új könyvünkhöz, mert el sem olvassa. 🙂
Judit
Kedves Judit!
Élvezettel olvastam ezt a munkád is. Nem szaporítom a szót a szívemből "beszéltél".
Gratulálok: Zagyvapart.
Kedves Feri!
Köszönöm biztató szavaidat. Azért is írtam meg ezt a kis jegyzetet, mert itt az oldalon mindannyian egy cipőben járunk! 🙂
Judit
Szia!
Elgondolkodtató írás. Az irodalomból valóban nem lehet megélni, főleg, ha valakinek "nincs neve". Az irodalom mégsem hal ki, mert még mindig vannak, és remélem, jó darabig lesznek is olyanok, akik írnak, és olyanok, akik olvasnak.
Szeretettel: Eszti
Kedves Eszti!
Szerintem soha ennyi irogató ember nem volt, mint most! 🙂
Mindenki lázasan ír, chatel, naplózik, bloggol, szerkeszti a fontos, vagy csak magának fontos szövegeket.
Az emberek úgy érzik, hogy egyre kevesebb beleszólásuk van a saját életükbe, nem talál semmilyen fórumon meghallgatásra a véleményük. Így klaviatúrát ragadnak, és írnak. Nem érdekli őket, hogy "nincs nevük", örülnek, hogy fórumot találnak a személyiségük kibontakoztatására. Nem kell aggódni, az biztos, hogy elfogynak az irogató emberek. 🙂
Judit
Kedves Judit!
Meglepett amiről írtál.Elgondolkodtató is. Az irodalomból nem lehet megélni.
Mostanában is hallottam és olvastam ezt párszor. Jó volt tőled olvasni.
Ági
Kedves Ági!
Magyarországon körülbelül másfél tucat író lehet, aki pusztán az írásból meg tud élni. Öt-tíz embert tart el a piac tisztességesen, aztán van egy 200 fős középosztály, meg az éhezők. Pont, mint az ország.
Judit
Túlzás kizárva! Faltam soraidat.Olyan húrokat pengettél amelyekre rá voltam hangolódva.Grt.Z
Kedves Zarzwieczky!
Szeretem, ha "falják a soraimat" – remélem, azért megrágtad, és nem lett gyomorrontásod tőlük! 🙂
Köszönöm az olvasást, és a hozzászólást is! 🙂
Judit
Kedves Judit!
Majdnem minden mondattal egyetértek. Nagyon jól leírtad az írók helyzetét.
Szerintem az "amatőr író", nem jó kifejezés. Az író, az író, legfeljebb kezdő, ha még a stílusa gyomlálásra szorul, de író, még akkor is, ha írásaiért nem fizet neki senki. Attól válik azzá, mert annak tartja magát, és azért tartja magát annak, mert szereti azt csinálni, amit úgy neveznek, írás. Az igaz, hogy nagyon sokat kell írni annak, aki le akarja rázni magáról a kezdő címkét, és érvényesülni akar a könyvpiacon. Sajnos a novellák kimentek a divatból. Legalábbis, ha az olvasói szokásokat nézzük. Pedig nagyon jó műfaj. Ha valaki könyvet akar kiadni, akkor azt csak regénnyel próbálja. Ha nem ezt teszi, akkor eleve kudarcra van ítélve.
Üdvözlettel: Sanyi
Kedves Sanyi!
Azt mondják, hogy manapság kétféle ember létezik: aki írt már könyvet, és aki tervezi, hogy könyvet fog írni! 🙂
Írni mindenki tud, aki ismeri a betűket, csak az a kérdés, hogy érdemes-e elolvasni, amit írt…
A megjelenő "sikerkönyvek" jó része nem regény, csak egy hosszabb elbeszélés, ritkásan szedve, sok bekezdéssel, vastag papíron kinyomtatva. Egy álkönyv. Elolvastam egy könyvet, mondják, és elolvastak egy elbeszélést könyvnek álcázva.
Szusinak írt válaszomat olvasd el! Tudsz németül? 🙂 🙂 🙂
Judit
Amúgy érdekes ez a könyvkiadás dolog. A magyar irodalom elsősorban a német könyvpiacra készül. Az ottani hatalmas könyvvásárokon, ha sikert ér el, akkor itthon is siker lesz, mert azt csinálnak belőle. A hazai eladásból ugyanis felkopna az álla az írónak is, és a kiadónak is. Számos befutott kortárstól hallottam ezt. Szomorú egy helyzet, hogy fogyóban a magyar olvasóközönség.
Üdvözlettel: Sanyi
Nagyon jó kor- vagy kórkép. Bár itt az utcasarkon árulgató író kérdése miatt leginkább az írásból való "megélhetés" a fő téma, én ezt a kérdés kommentemben nem boncolgatom, inkább csak arra szeretnék megjegyzést tenni, hogy bár az elektronikus formátum kiszorítja egyre inkább a nyomtatott könyveket, azért még mindig kényelmesebb olvasmány a papíron megjelent mű, mint monitor előtt gubbasztani, mármint terjedelmesebb mű olvasásánál – bár lehet, hogy ez nagyon szubjektív megállapítás.
Folyt.
Folyt.
Másrészt pedig nem hiszem, hogy károsak lennének az irodalomra, ezek a portálok, és nemcsak abból a szempontból, amit te is írtál: kiírni gondjainkat, másokkal való megismerkedés, stb. Fejlődni is lehet, persze ez nem sikerül mindenkinek, illetve nem mindenki kap tényleges visszajelzést tehetségéről vagy épp tehetségtelenségéről. Mégis… ha valaki komolyabban akar foglalkozni az irodalommal, bizony egyes portálokon nagyon is sok útmutatást kaphat.
Cikked nagyon tetszett, örömmel olvastam.
Üdvözlettel: Csaba
Kedves Csaba!
Aki nyilvánosságra hozza műveit, egyúttal azt is felvállalja, hogy esetleg nem arat osztatlan sikert. A művészetnek nemcsak az a főjellemvonása, hogy feltétlen érvényű törvényei nincsenek; ugyanily jellemző, hogy a művészetre esetenként bármilyen szabály érvényes lehet. Egészen másként festett El Greco, mint Leonardo da Vinci, vagy egészen másként írt Tolsztoj, mint Emily Brontë – mégis mindegyiket nagy művésznek tartjuk. Aki elolvas egy irodalmi alkotást, nem mindegy, hogy milyen időpontban teszi azt: felülértékeli, vagy alul, pillanatnyi hangulatától, lelkiállapotától függően. A kritikusok sem tévedhetetlenek. Ahogy Füst Milán fogalmaz: "…sok nagy kritikus tévedését nagy művészek megítélésekor az a végzetes rokonság okozta, mely a remekmű és a férc között van."
Judit